Jelenleg mintegy 9500 hektár van víz alatt, de több térségben, így Felső-Szabolcs három belvízvédelmi szakaszán, illetve a Szamos-Krasznaközben még mindig másodfokú riasztás van érvényben – mondta az igazgató. A védelemvezető hozzátette: ezeken a szakaszokon 9 nagy teljesítményű szivattyútelepet üzemeltetnek, a csatornákba átemelt belvíz mennyisége pénteken 1,6 millió köbméter volt. A védekezésben az előző napon 140 vízügyi dolgozó, illetve 26 jármű és gép vett részt.
Bodnár Gáspár kitért arra, hogy a megyében két vízgazdálkodási társulat továbbra is másodfokú belvízvédelmi készültséget tart fenn, szivattyútelepeiket szükség szerint üzemeltetik. Ilyen fokú készültség van érvényben hat településen, Paszabon, Dombrádon, Újdombrádon, Nagyhalászban, Tiszabercelen és Ibrányban.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.