Fővárosi szavazólapra került és filctollat ajándékozott az MDF

Az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnapi ülésén jóváhagyta a fővárosi területi lista szavazólapját; a testületnek azért kellett döntenie a kérdésben, mert a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) péntek délelőtti ülésén még az MDF nélkül fogadta el a szavazólapot. Közben színes filctoll készletet küldött az MDF három politikai riválisának, majd feljelentéssel fenyegette meg az MSZP-t, a Fideszt és a Jobbikot. • Rendőri eljárás indult MDF-es jelöltre leadott cédulák ügyében

MNO
2010. 03. 28. 16:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az FVB pénteken 10:30-kor kezdődő ülésén hagyta jóvá a fővárosi területi lista szavazólapjának adattartamát. Azon a listán azonban még nem szerepelt a Magyar Demokrata Fórum listája, mivel annak nyilvántartásba vételét a testület szerdán elutasította. Az OVB azonban péntek esti ülésén nyilvántartásba vette az MDF listáját, ezért volt szükség a szavazólap adattartamának módosítására. A szavazólap adattartama elleni jogorvoslati kérelemnél kivételesen egynapos a határidő, ezért kellett vasárnap üléseznie az OVB-nek.

Az OVB pénteki ülésén kisorsolta a pártok sorrendjét a szavazólapon, mely alapján a következőképpen (MSZP, Jobbik, LMP, MDF, Fidesz-KDNP) szerepelnek a pártok. Az OVB-nél egy magánszemély fellebbezett az FVB szavazólapról szóló döntése ellen, mivel szerinte a szavazólapon a jelölőszervezetek jelölése, jelvénye, mérete eltérő, így nem valósul meg a jelölőszervezetek közötti egyenlőség. A beadványozó szerint az eltérés jelentős, a legkisebb jelképe négyzetmilliméterre a Jobbiké, a legnagyobb pedig a Fidesz-KDNP-é. Kérte az OVB-t, változtassa meg az FVB döntését.

Több, korábbi választás idején is vitáztak már a pártok a „kié a nagyobb logó” kérdésében. A vita alapja, hogy egyes pártoknak a négyzetbe, míg másoknak a körbe rajzolt logó kedvezne aszerint, hogy a pártjelvény milyen formájú. A vitában Szigeti Péter elnök azt mondta, a szavazólapon „mértani arányaiban egyformák a dolgok”, azonban a szélesebb logó nyomatékosabban jelenik meg. Az OVB egyhangúlag elfogadta a nyomda által készített tervet, azt arányosnak tartotta és így azt imprimálta (az imprimálás a szavazólap nyomtatási engedélyének megadása).

Az MDF vasárnapi ajándéka

Ajándékot küldött a vasárnapi ebédhez az MDF az MSZP-nek, a Fidesznek és a Jobbiknak. Kerék-Bárczi Szabolcs, az MDF szóvivője kijelentette: jelképesen átnyújtana a három pártnak három színes filctoll készletet, hogy szokjanak hozzá ahhoz, hogy a szivárvány sem csak három színből áll. Az írószert célzásnak szánta a demokrata fórum, amelynek meggyőződése, hogy képviselőjelöltjeiből a riválisok próbálnak bűnözőt faragni. Az MDF szerint ugyanis teljesen életszerű, hogy a kopogtatócédulát nem egy tollal, hanem többel tölti ki a választópolgár.

Más pártok viszont hamisításra gyanakodtak és feljelentést tettek a választások rendje elleni bűncselekmény gyanújával. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az egyik feljelentés után meg is indította a nyomozást, és lefoglalta a XVII. kerületi MDF-es jelölt összes leadott ajánlószelvényét. Az MDF úgy tudja, az egyik választási bizottság jobbikos delegáltja fordult a hatóságokhoz. Farkas Tibor MDF-es képviselőjelölt a hírTV kérdésére azt mondta: hallomásból tudja, hogy jobbikos volt az illető. Farkas is feljelentést tesz, hamis vád gyanújával.

(mti, hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.