Haladékot kért a közgyűlés az 1-es és 3-as villamos kapcsán

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén haladékot kért az 1-es és 3-as villamos fejlesztésének első üteméről szóló támogatási szerződés aláírásához annak érdekében, hogy megoldást találjon a beruházás előkészítése során feltárt kockázatokra. • Horváth Csaba helyett a papírlapok nyomtak szavazógombot

MNO
2010. 03. 11. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi önkormányzat képviselő-testülete azt az ellenzéki indítványt is elfogadta, amely egy belső revíziós vizsgálatot kezdeményez az 1-es és 3-as villamosok fejlesztésére indított projekt előkészítésének átvilágítására. Tiba Zsolt főjegyző, a projekt előterjesztője szerint a műszaki tartalom nem kellően véglegesített, és tervek pénzügyi szempontból is tartalmaznak hiányosságokat. A Főpolgármesteri Hivatal szerint az 1-es és 3-as villamosok hálózatfejlesztésével gyorsabb, és kevesebb átszállást igénylő közlekedés jöhet létre Pest és Buda között. A tervek szerint a villamos-fejlesztés első ütemével az 1-es villamos pályája átvezet majd a Lágymányosi hídon, és eléri a Budafoki utat, míg a 3-as villamos a beruházással Pesterzsébet felső állomásnál eléri a Ráckevei HÉV-et.

A fejlesztés része továbbá mindkét sínpálya megújítása, az elektromos hálózat korszerűsítése, illetve az 1-es villamos vonalon hét, a 3-ason pedig kilenc új, alacsonypadlós szerelvény beszerzése. A Fővárosi Önkormányzat és a BKV Zrt. által közösen megvalósítani kívánt beruházás teljes költsége várhatóan 44 milliárd forint, amelyhez az Európai Unió 33 milliárd forinttal járul hozzá. A szerződés aláírását követően azonban még a Európai Bizottságnak is el kell fogadnia a nagyprojekt támogatási kérelmét.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében komoly szakmai hibákra hivatkozva szintén nem támogatta a budapesti 1-es és 3-as villamos meghosszabbítását a jelenlegi formájában. A közgyűlés döntése értelmében az új előterjesztésnek idén június végére kell elkészülnie.

A Fővárosi Közgyűlés felkérése értelmében Demszky Gábor főpolgármesternek 2010. június 15-ig kell a közgyűlés elé tárnia a beruházás előkészítésére vonatkozó belső revíziós vizsgálat eredményét. A fővárosi Fidesz-frakció a vizsgálatot egyebek mellett azért kezdeményezte, mert szerinte a projekt előkészítése „érthetetlenül magas” összegbe, 900 millió forintba kerül. Az ellenzéki párt szerint a főjegyző előterjesztésének egyik mellékletében szereplő kockázatelemzési összefoglaló is rámutat, hogy az előkészítés során számos hiba történt. Demszky Gábor ezt követően határozatképtelenségre hivatkozva az összes napirendi pont végigtárgyalása nélkül, határozatlan időre berekesztette a Fővárosi Közgyűlés ülését.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.