Honnan vesznek 48 milliárdot? – Elfogadták a fővárosi büdzsét

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését. Kérdés, hogy honnan vesznek elő 48 milliárdot, mert ennyi a különbség a bevételek és a kiadások között.• Kilépett az SZDSZ-frakcióból Bőhm András és Lakos Imre

MNO
2010. 03. 11. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főváros 539 milliárd forintos büdzséjét 34 igen szavazattal, 30 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el. A költségvetésre, amely több mint 491 milliárd forintos bevétellel számol, a szabad demokrata és a szocialista képviselők szavaztak igennel. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes, a napirendi pont előadója elmondta: a várost 2010-ben a gazdasági válság miatt „minden eddiginél hatalmasabb determinációk szorongatják”. A Fővárosi Önkormányzatnak azonban a felmerült nehézségek ellenére is sikerült a pénzügyi stabilitás megőrzésével megfelelő alapokra helyeznie a 2010-es költségvetést – mutatott rá a városvezető.

Néhány nappal korábban Ikvai-Szabó Imre visszafogottnak és fejlesztésközpontúnak nevezte a költségvetés tervezetét. Mint mondta, a központi források csökkentése miatt a főváros lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén, mint 2009-ben, ez azt is jelenti, hogy a közszolgáltatások színvonala csökkenhet. A városvezető közölte, szinte valamennyi területen kevesebb pénzből és alacsonyabb normatívákkal kell majd gazdálkodniuk az intézményeknek, a büdzsé legnagyobb vesztese pedig a közoktatási ágazat lehet.

Elmondta, a büdzsé tervezésénél nagyon nehéz helyzetben van a főváros, mert ahol lehetett, már a korábbi években „elmentek a falig”, amit lehetett, a takarékosság érdekében ésszerűsítettek, összevontak vagy megszüntettek. A költségvetés elfogadása után a szabad demokrata Lakos Imre kért szót, aki bejelentette, hogy Bőhm András képviselőtársával együtt kilépnek az SZDSZ fővárosi frakciójából, s a továbbiakban független képviselőként dolgoznak tovább. Hozzátette, azért szavazták meg a büdzsét, hogy a főváros működőképes legyen.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön 34 igen, 6 nem szavazattal, valamint 21 tartózkodás mellett elfogadta a 2009-es költségvetés módosítását is.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.