Rétvári Bence, a frakciószövetség képviselőjelöltje csütörtöki közleményében tételesen sorra vette a felkeresett helyszíneket és azt írta: a Móricz Zsigmond körtéri Gomba épületének felújítása ígéretével lassan egy fél évtizede kampányolnak a szocialisták, befejezését idén is megígérték. „Így hagyja cserben a kisembereket a kormány” – értékelte Rétvári Bence.
A kereszténydemokrata politikus kitért arra is, hogy a szintén megtekintett kerületi egészségügyi szolgáltató Gyógyír Kft. előző, Molnár Gyula szocialista polgármester által kinevezett igazgatója a rendőrségi gyanú szerint több mint 100 millió forintos kárt okozott a kerületi betegellátásnak.
A cég 2008-as működésével kapcsolatban sikkasztás, okirat-hamisítás, hűtlen kezelés gyanújával a BRFK gazdasági csoportja nyomozást folytat. A gyanúba keveredett volt igazgató munkajogi vezetője Molnár Gyula polgármester volt – fejtette ki. „Bárhova néz tehát a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Újbudán is korrupciós ügyekbe és betartatlan szocialista ígéretekbe ütközik” – összegezte a politikus.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.