
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
A Magyar Televíziót felügyelő kuratórium elnöksége pénteki ülésén megkezdte a Fővárosi Ítélőtábla a cég ügyében hozott döntésének tárgyalását, de azt végül elnapolta szerdára – mondta el Balogh László. A KDNP által delegált kurátor indokként annyit mondott, hogy az elnökség tagjai korábban megkapták a határozatot, de a pénteki ülésen nem fejezték be annak megtárgyalását. A testület szocialista tagjait az MTI-nek egyelőre nem sikerült utolérnie. Az MTI vasárnap írta meg: birtokába került a Fővárosi Ítélőtáblán hozott, másodfokú, jogerős ítélet, amely azt mondja ki, hogy a Magyar Televíziónak jelenleg nincsen vezető tisztségviselője.
A közlemény szerint a kampányidőszakban Az Este című műsor kiemelten foglalkozik az országgyűlési választásokkal, a választáson induló pártokkal és a jelöltekkel. A többi hírműsorban és háttérműsorban, a Híradóban, A szólás szabadságában, a Kasszában és a Ma Reggelben az MTV szintén lehetőséget biztosít a főbb kérdések sokoldalú elemzésére, a pártok érveinek kifejtésére és jelöltjeik bemutatkozására, ezzel is szolgálva a szavazók sokoldalú tájékoztatását.
A választásokat megelőző időszakra kialakított tematika másik részét azok az egyenként huszonöt perces interjúk adják, amelyeket a listát állító pártok képviselőjelöltjeivel készítenek Az Este és a Ma Reggel műsorvezetői, Mészáros Antónia, Jegyes-Tóth Kriszta, Nika György és Süveges Gergő. Azt, hogy a pártok képviselőjelöltjei mely napokon és milyen sorrendben lesznek az interjúsorozat vendégei, sorsolás dönti majd el – közjegyző jelenlétében – március 22-én.
A választások estéin, április 11-én és április 25-én a Magyar Televízió mindkét csatornáján többórás élő körkapcsolásos választási műsorral várja nézőit. A Magyarország választ 2010 című műsor az urnazárást követően azonnal megmutatja a Szonda Ipsos és a Századvég közvélemény-kutatási eredményeit. A stúdióban Süveges Gergő várja majd a nézőket. A választási műsorok lebonyolításában sportriporterek – Szántó Dávid és Zelinka Ildikó – vesznek részt. A műsor vendégei lesznek Török Gábor és Giro-Szász András politológusok, akik az adatok elemzésében segítenek. Az MTV többször kapcsolja majd a parlamenti bejutásért legnagyobb eséllyel küzdő pártok főhadiszállásait és az OVB-t, ahonnan a tudósítók beszámolnak a legfrissebb hírekről és megszólaltatják a pártok vezetőit, de az összes listát állító párt választási központjából is folyamatosan szállítják a friss híreket a mozgó stábok.
A közlemény kitér arra is, hogy várhatóan az idén is az MTV választási adásában szerepelnek először az új parlament legnagyobb fölénnyel vagy éppen legszorosabb versenyben már megválasztott képviselői az egész országból. A műsor a korábbi évekhez hasonlóan élőben kapcsolja Debrecent, Miskolcot, Pécset, Sopront, Szegedet, miközben folyamatosan ismerteti az eredményeket.
A stúdióban a munkatársak megvárják, amíg az összes szavazatot feldolgozzák, és minden lezárt összegzést ismertetnek. Azoknak a nézőknek, akik csak később kapcsolódnak be a műsorba, minden órában összefoglalót ad az MTV az addigi legfontosabb eseményekről, eredményekről és véleményekről.
(MTI)
Több embert dolgoztatott és tartott fogva egy testvérpár nógrádban
Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén
Hátrahagyta érettségiző lányát Liptai Claudia, útnak indult családjával
Pápaválasztás: megdőlt Nostradamus évezredes jóslata?
„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet
Sokkoló egybeesések sora utal rá, valójában Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz az ukrán kémbotrány főszereplői
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Nem akármilyen egybeesésre hívta fel a figyelmet a honvédelmi miniszter
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.