Kósa Lajos: Az MSZP kampányát a Nokia-doboz vezeti

Kósa Lajos, a Fidesz elnökségi tagja az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában elmondta, hogy az MSZP kampányában első helyen a Nokia-doboz, második helyen Gyurcsány Ferenc áll, s Mesterházy Attila nincs is a három legfontosabb MSZP-kampánytéma között.

MNO
2010. 03. 12. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kósa szerint az MSZP kampányát a Nokia-doboz vezeti, hiszen Magyarországon ennek jelentését már senkinek nem kell elmagyarázni. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor mindent megtesz annak érdekében, hogy visszatérjen a magyar politikai életbe, ez az MSZP-nek árt a legtöbbet – hangsúlyozta a fideszes politikus. A Fidesz részéről így nem tartanak Gyurcsány visszatérésétől, ugyanis Gyurcsány „minden másodperces médiaszereplése, nyilvános szereplése érezhetően visz a baloldalról, és érezhetően aktivizálja a Fidesz-szavazókat”.

A fideszes politikus Gyurcsány évértékelőjéről a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy mindez egy meglehetősen ad hoc ügynek tűnik, véleménye szerint emögött Gyurcsány Ferenc van, aki saját magát kérette fel arra, hogy évértékelőt tartson – Mesterházynak ez nem jutott eszébe.

Gyurcsány nemrégiben az MTI-nek adott interjúja kapcsán, melyben a szocialista politikus elmondta, hogy Orbán Viktor a 2006-os televíziós vita óta tart tőle, Kósa elmondta: „Gyurcsány Ferenc szánalmas inkább, mint nevetséges, de félelmetesnek semmiképp sem az.” „Ezzel szemben amit Gyurcsány tett, a Gyurcsány-korszak félelmetes, de inkább a demokrácia, meg a jövőnk szempontjából” – hangsúlyozta a Fidesz politikusa.

(TV2, MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.