Másodfokon két év hat hónapot kapott Weiszenberger

Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla Weiszenberger László büntetését, másodfokon két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta kedden az MSZP korábbi kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, egykori kistérségi megbízottat.

MNO
2010. 03. 16. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A táblabíróság a férfit – aki nem volt jelen a tárgyaláson – befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek, ugyanakkor a hivatali vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette, s megállapította azt is, hogy a vádlott nem volt hivatalos személy.

Az elsőfokú bíróság öt év szabadságvesztést kiszabó ítéletének megváltoztatása miatt a keddi ítélet nem jogerős. Bene Zoltán ügyvéd három nap gondolkodási időt kért. Az ítélet ellen Szilágyi Lajos ügyész fellebbezést jelentett be, illetve kezdeményezte a vádlott előzetes letartóztatását a harmadfokú eljárás lezárultáig. Az indítványról a Legfelsőbb Bíróság dönt.

Az ítélet szerint a vádlott a 2003-ban még működő Területpolitikai Kormányzati Hivatal kistérségi megbízottjaként együttműködött egy kiskunhalasi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjével és egy kunfehértói motel bérlőjével egy vissza nem térítendő – 17 millió forintos – pályázati támogatás megszerzésében. A támogatás folyósítása után Weiszenberger László felhívta a motel bérlőjét, és ötmillió forintot kért tőle, azt állítva, hogy a pályázat elbírálását koordináló minisztérium egy meg nem nevezett döntéshozó munkatársának kell azt visszajuttatnia a pályázat elfogadása fejében, valamint neki is jár valamennyi összeg a közbenjárásért. A követelés biztosítására Weiszenberger László 2,5 millió forintos "kölcsöntartozást" elismerő bizonylatot íratott alá a motel bérlőjével.

A nyilatkozatra hivatkozva a vádlott 2004 szeptemberében kétszer is írásos fizetési felszólítást küldött, illetve többször szóban is követelte a „tartozás” kiegyenlítését. A motel bérlője 2005. április 6-án azonban kép- és hangfelvételt készített arról a beszélgetésről, amelyen Weiszenberger László közölte, ellenérték fejében vissza nem térítendő állami támogatást tud intézni, majd utóbb erre hivatkozva a fizetést végleg megtagadta.

A rejtett kamerával készített felvételt a HírTV mutatta be, még 2007 őszén. Az eljárás során nem sikerült megállapítani, hogy a vádlott – aki bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett – rendelkezett-e olyan minisztériumi kapcsolatokkal, amelyekre hivatkozott, illetve az sem derült ki, hogy ténylegesen jutott-e valamilyen anyagi előnyhöz.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.