Medgyessy: Az MSZP-nek lesz nyolc éve a megújulásra

Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek a politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében – nyilatkozta egy csütörtöki televíziós interjúban Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Szerinte a szocialistáknak „nyolc évük lesz a megújulásra” – ellenzékben.

MNO
2010. 03. 11. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„2004 végén, miniszterelnöki időszakom végén hatvan százalék volt az adósságállomány GPD-hez mért szintje, ez pontosan megfelel az uniós követelménynek” – jelentette ki Medgyessy Péter volt miniszterelnök a Duna Televízió reggeli műsorában. Az adósság szintje szerinte 2005-től kezdett rohamosan megugrani, de ennek semmi köze nem volt sem az ő addigi kormányzásához, sem az általuk meghirdetett száznapos programokhoz (a közalkalmazotti béremeléshez és a nyugdíjemeléshez).

Medgyessy – aki 2002 és 2004 között párton kívüliként vezette az MSZP–SZDSZ-es koalíciós kormányt – azt mondta: ha kormányon marad, belül maradtak volna az uniós, úgynevezett maastrichti kritériumon, ami hatvan százalékban limitálja az államadósság GDP-hez, azaz a bruttó hazai össztermékhez viszonyított arányát. „A száznapos programnál lehetett tudni, mire ment el a pénz. Hogy 2005 után mire ment el, nem tudom, kívülről néztem én is a dolgokat, mint sokan mások” – nyilatkozta a volt miniszterelnök.

A mostani kampányban is sokszor elhangzó adócsökkentési tervekről a politikus azt mondta: az csak a költségvetési kiadások párhuzamos csökkentésével együtt lehetséges, továbbá el kell érni azt a kamatszintet, ami mellett érdemes fejleszteni, beruházni, ami mellett lehet növekedésre számítani. Állítja: az elmúlt év kormányzása nem volt kárba veszett év, megteremtődtek a feltételei az adósság csökkenésének Magyarországon. Az ország komoly törlesztési kötelezettségek elé néz, de ha lesz gazdasági növekedés – márpedig erre lát esélyt Medgyessy Péter jövőre és 2012-ben –, akkor ez megteremti az esélyét az adósság lefaragásának.

A kérdésre, milyen a viszonya Gyurcsány Ferenccel, Medgyessy azt mondta: „Amikor megismertem Gyurcsány Ferencet, tényleg azt hittem, hogy egy jó képességű, komoly perspektívájú fiatalember. Hát az ember tévedhet”. Gyurcsány Ferenc küszöbönálló évértékelőjére – ami a hírek szerint az MSZP kampánystábját is meglepte – Medgyessy Péter úgy reagált: „nevetséges dolog, hogy mindenki tart egy évértékelőt”. Hangsúlyozta, évértékelőt általában a felelős miniszterelnök tart, az ellenzék már nem évértékelőt tart, hanem elmondja a véleményét a kormány tevékenységéről, ismerteti a jövőképét. „Mindenki tart egy évértékelőt? Nem látom igazán értelmét, és egy (...) picit komolytalanná teszi ezt a fogalmat” – fejtette ki. Hozzátette: talán korrektebb lett volna, ha Gyurcsány azt mondja, azért szólal meg, mert újra vissza akar jönni a politikába. Medgyessy ugyanakkor nem hiszi, hogy ezzel olyan jót tenne a szocialistáknak a kampány finisében. „Ez az ő felelőssége, hogy javítani vagy rontani akarja a szocialisták esélyét” – szögezte le.

Az áprilisi választások várható eredményei kapcsán burkoltan nyolc év ellenzékiséget jósolt a szocialistáknak. „A szocialistáknak lesz körülbelül nyolc évük arra, hogy megújuljanak eszmeileg, személyileg és morálisan is ” – mondta. A Jobbikról úgy nyilatkozott: nem tudja, mit fognak csinálni a parlamentben. Mostani kijelentéseik egy része hátborzongató. A párt a népszerűségét azonban nem saját magának köszönheti, hanem alapvetően a szocialistáknak és persze a Fidesznek is. Az általuk elkövetett hibák sorozata nyitott ugyanis teret a Jobbik számára – állítja Medgyessy Péter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.