Kende Katalin elmondta, hogy a Pest Megyei Bíróságon Szalai Csaba bíró vezetésével először április 19-én, majd 22-én tartanak tárgyalást a kiskunlacházi gyilkossági ügyben. A per a vádirat ismertetésével, illetve P. József vádlott meghallgatásával kezdődik, de az is elképzelhető, hogy néhány tanúvallomásra is sor kerülhet már az első héten – fűzte hozzá a sajtótitkár.
A Pest Megyei Főügyészség idén március 2-án nyújtotta be vádiratát az illetékes bírósághoz. A főügyészség helyettes vezetője, Csecserits István akkor az MTI-nek adott nyilatkozata szerint a vádirat legfontosabb megállapítása, hogy minden valószínűség szerint a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő P. József erőszakolta és ölte meg 2008. november 23-án az akkor 14 éves H. Nórit.
A vádiratban egyebek mellett az áll, hogy az ittas állapotban lévő férfi a kora hajnali órákban Kiskunlacházán, egy lakóházak melletti erdős területen megtámadta a diszkóból az unokatestvére lakásához igyekvő lányt. Dulakodni kezdett vele, bántalmazta, majd ellenállását megtörve közösült vele. A vádlott ezután – attól való félelmében, hogy Nóri leleplezi őt – megragadta a lány nyakát, s addig szorította, amíg áldozata meg nem fulladt.
Miután P. József észlelte, hogy Nóri meghalt, a néhány méterre lévő kiserdőbe vonszolta őt egy gallyrakás mellé, majd magához véve a sértett táskáját és leszakított nyakláncait, eltávozott a helyszínről.
Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója korábban azt mondta: a közvélemény és a sajtó részéről is hatalmas nyomás nehezedett a Pest megyei nyomozókra. Mindenki azonnali, látványos eredményt várt. Miközben többen az ügy eltussolásával vádolták a rendőrséget, a 10 ezer lakosú települést házról házra járva kellett átfésülni, nem feledkezve meg az ügy egyéb, messzebbre mutató szálairól sem – tárta fel a nyomozás hátterét Papp Péter.
Mint mondta, a rendőrség erejéből és pénzéből is rengeteget emésztett fel a hét hónap után eredményre vezető nyomozás. Csak a hemogenetikai (a DNS-nyomok beazonosítására szolgáló) vizsgálat 52 millió forintba került. A nyomozók szinte az első perctől biztosak voltak benne, hogy ott ölték meg a lányt, ahol később a holttestét megtalálták, illetve hogy egyetlen személy követte el a szörnyű tettet. A spermanyomok miatt a község több száz férfilakosa került nagyító alá – tette hozzá az igazgató –, közöttük P. József is.
A DNS-azonosság mint megdönthetetlen bizonyíték mellett több tárgyi bizonyíték is a férfi ellen szól: a lakásán egy porszívó porzsákjába rejtve a lány szinte valamennyi eltűnt holmiját megtalálták.
A gyanúsított először beismerte tettét. Mint mondta, egy közeli településről, szórakozásból hazafelé tartva eltökélte, hogy az első szembejövő nővel közösülni fog, majd úgy módosította vallomását, hogy a lányt az önként vállalt „szeretkezést” követően élve hagyta a kiserdőben. P. József nem vállalta a poligráfos vizsgálatot.
Az ügyészség aljas indokból elkövetett emberöléssel, továbbá erőszakos közösüléssel és kifosztással vádolja a férfit, akinek először április 19-én kell bíróság elé állnia. Papp Péter szerint ha beigazolódnak a gyanúsított ellen felhozott vádak, 10 évtől akár életfogytig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.