A közlemény szerint az idei keresetkiegészítés mértéke 340 ezer forint havi bruttó illetményhatárig bruttó 98 ezer forint, amit két egyenlő részletben fizetnek ki. A honvédségi közalkalmazottak idén is kétszázalékos keresetkiegészítést kapnak – tették hozzá. A HM vállalásai között szerepel az is, hogy háromezer forinttal megemelik a melegétkezési utalvány összegét, így havonta hatezer forint helyett kilencezer forintot kap a hivatásos és szerződéses, illetve a közalkalmazotti állomány.
A közalkalmazottak idén egyszeri, 50 ezer forint összegű ruházati költségtérítést kapnak. A szerződéses legénységi állomány 20 ezer forint egyszeri ruházati költségtérítésben részesül. A megállapodás záró pontjában a felek rögzítették, hogy a munkavállalói oldal nem él a szakszervezeti nyomásgyakorlás eszközeivel, nem kezdeményez aláírásgyűjtést, illetve demonstrációt, ha a HM teljesíti fenti vállalásait – áll a közleményben.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.