A szóvivő ismertetése szerint a közbeszerzést azért készítik elő, hogy az ne szenvedjen késedelmet. A jelenlegi közbeszerzés keretében 2011 első negyedévéig lehet hozzájutni az oltóanyaghoz, az új tender pedig a 2011 második negyedévétől kezdődő öt évre szól. A szocialisták kezdeményezésére kedden az Országgyűlés egészségügyi bizottsága rendkívüli ülésén a 2011 és 2015 közötti időszakra vonatkozó, életkorhoz kötött kötelező védőoltási rendbe, illetve életkorhoz kötött, de a kötelező védőoltási rendbe nem tartozó oltóanyagok beszerzéséről tárgyalt; a Fidesz–KDNP képviselői nem mentek el az ülésre.
Pesti Imre (Fidesz) szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, egy oltóanyag-beszerzéssel kapcsolatos közbeszerzés terve azt mutatja: a kormányzás végeztével úgy tűnik, „felgyorsul a lopás”; a kormány ez alatt az ötéves ciklus alatt mintegy 40 milliárd forintot akar elkölteni, holott semmi sem sürgeti, hogy a közbeszerzést még a választások előtt elindítsa és győztest hirdessen.
Székely Tamás egészségügyi miniszter a bizottság ülésén elmondta: a korábbi ötéves szerződések az év végén lejárnak, így ahhoz, hogy a következő öt évre legyen oltóanyag Magyarországon, ki kell írni a közbeszerzési eljárást, arról azonban már a következő kormány fog dönteni, akár vissza is vonhatja a kiírást. Hozzátette: amennyiben júniusban kiírják az európai uniós közbeszerzést, akkor csak abban az esetben biztosított a jövő évi oltóanyag-ellátás, ha a közbeszerzés „csont nélkül” végigmegy, vagyis senki nem fordul a közbeszerzési döntőbizottsághoz, és a gyártók is tartják a 90 napos szállítási határidőket.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.