Melyik intézmények viselhetik a kutatóegyetemi címet?

A jövő héten születik döntés a kutatóegyetemi címekről, a pályázatok eredményét a miniszterelnök és az oktatási miniszter kedden, vagy szerdán hirdeti ki – közölte Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár Pécsett csütörtökön.

MNO
2010. 03. 25. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Manherz Károly elmondta: a Pálinkás József MTA-elnök által vezetett bíráló bizottság elkészítette a pályázatok értékelését és megfogalmazta javaslatait az oktatási miniszter felé. Az értékelés nem nyilvános, a bírálók titoktartási nyilatkozatot írtak alá.

A címre állami elismeréssel rendelkező egyetemek pályázhattak, melyek közül – a tárca korábbi tájékoztatása szerint – 8-9 kaphatja meg az elismeréssel járó oklevelet és pénzügyi támogatást. A tervek szerint erre a következő három évben összesen 27 milliárd forintot különítenek el uniós forrásból, ez intézményenként 1,5-3 milliárdos dotációt jelenthet.

Az MTI csütörtökön úgy értesült: a címre tizenkét intézmény pályázott, de elképzelhető, hogy a 8-9 helyett csak 5-6 nyeri el. A jogszabály értelmében kutatóegyetem a kiemelkedő színvonalú képzést nyújtó, a tudományos életben elismert, az Európai Kutatási Térségkutatási tevékenységéhez kapcsolódó intézmény lehet.

A kutatóegyetemnek jelentős hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet kell végeznie, melyek eredményét az oktatásba közvetíti. Feltétel még, hogy a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként lássa el, kiemelkedő teljesítményt nyújtson a doktori képzés területén, valamint széleskörű nemzetközi együttműködéssel rendelkezzen mind a kutatás, mind a képzés területén. A pályázat szerint a minősítést az adományozás évére való utalással három éven keresztül használhatja a felsőoktatási intézmény. A cím több egymást követő időszakra is elnyerhető, de 2013-tól a költségvetésből kell finanszírozni a kutatóegyetemi feladatokat.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.