A Fidesz weboldalán közzétett dokumentum szerint a politikus azzal kapcsolatban intézett írásbeli kérdést az oktatási miniszterhez, hogy az MSZP kormányfőjelöltje „szükségesnek tartja firtatni a gyerekeit oktató pedagógusok nézeteit”. Felidézte, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje nemrégiben egy pártpolitikai fórumon azt mondta, hogy nem akar olyan országban élni, ahol az alapján kell iskolát választania a gyermekének, „hogy ott milyen a hovatartozása, a pártállása az iskolaigazgatónak”. Zsigó Róbert szerint az oktatási tárca vezetője, Hiller „most sem védte meg a pedagógusokat, most sem állt ki a tanárok és a tanítók mellett”, hanem „megint hagyta, hogy pártjának egyik első embere tisztességtelen pártpolitikai támadást intézzen a pedagógusok, az intézményvezetők ellen”.
Azt kérdezte Hiller Istvántól, egyetért-e azzal, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt a törvényeket semmibe vevő, politikailag éretlen, ingatag állampolgárnak próbálja beállítani a pedagógusokat. Zsigó Róbert az oktatást érintő MSZP-s intézkedéseket felidézve kitért arra is, hogy évről évre forrásokat vontak el a közoktatástól, szétzilálták az intézményrendszert, emiatt csökkent az oktatás teljesítőképessége. A drasztikus elvonások mára a közoktatást a 8 évvel ezelőtti pénzügyi szint alá süllyesztették, osztályokat kellett összevonni, intézményeket bezárni, pedagógusokat utcára tenni, az alapfokú művészetoktatási intézményhálózat pedig már évek óta folyamatosan a felszámolás határán áll – jegyezte meg a fideszes politikus. „Az elmúlt nyolc esztendőben több tucatszor változtatták, toldozgatták-foldozgatták a közoktatási törvényt. A kormányzó pártok hetente újabb és újabb ötletekkel álltak elő” – sorolta, hozzátéve, hogy a kormány folyamatos bizonytalanságban tartja az oktatásügy szereplőit.
A fideszes honatya arról is szót ejtett, hogy nőtt az iskolai agresszió, és az ezt vizsgáló, Hiller István által felállított bizottság szerint pedig a pedagógusok felelősek mindezért. „A pedagógusokat teljesen magukra hagyták az egyre nagyobb iskolai gondokkal, a tanórán kívüli nevelés forrásait elvették, és amikor Önöknek tenniük kellett volna, gyöngének és tehetetlennek bizonyultak” – szögezte le.
(mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.