
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Az E.ON határozottan cáfolja, hogy 20 százalékos áremelési kérelmet nyújtott volna be a Magyar Energia Hivatalhoz, közlése szerint kérelmük ennél lényegesen alacsonyabb emelésről szólt. A cég az MTI-vel csütörtökön tudatta: „az egyetemes szolgáltatói bruttó ár ilyen mértékű emelését még a március 15. előtt érvényben lévő árképlet sem indokolta volna, az új árképlet alapján pedig lényegesen alacsonyabb áremelési kérelmet nyújtottunk be az energiahivatalhoz”.
A Magyar Távirati Iroda információ szerint a gázár emelésével párhuzamosan a kormány bejelenti azt is, hogy a legszegényebbeknek nem szűnik meg a hónap végén a gáz- és távhőtámogatási rendszer, hanem azt június végéig meghosszabbítják.
Az egyetemes szolgáltatók a Magyar Energia Hivatal (MEH) felé benyújtott javaslatukban átlagosan 17 százalékkal kívánták megemelni a gáz árát április 1-jétől, az E-ON pedig húsz százalékos emelést tervezett – értesült az MTI.
A kormány a múlt héten döntött arról, hogy két ponton megváltoztatja a gázár számításának képletét: a mobilgáz-finanszírozást és a tárolói készletérték meghatározását. A kormányszóvivői irodán az MTI kérdésére akkor annyit közöltek, hogy a korrekció, a korrigált képlet alapján kezdődhet meg a tárgyalás a szolgáltatókkal a gáz áráról. Egy piaci szakértő pedig úgy nyilatkozott, hogy ez akár 4 forinttal is csökkentheti a gázár április elsejei emelésének szükséges mértékét.
A szolgáltatók negyedévente egyszer nyújthatnak be változatási kérelmet a hivatalhoz. A földgáz köbméterenkénti lakossági átlagára jelenleg 100 forint fölött van, és szolgáltatónként eltérő.
Az árváltozás végleges mértékét a dollár-forint árfolyamának alakulása és a földgáz, mint termék árváltozása befolyásolhatja. Azt a szolgáltatói kérelmet, ami a földgáz „meghatározott termékára” plusz a maximális kereskedelmi árrés fölött, illetve indokolatlan mértékben alatta van, a hivatal elutasítja, és ármegállapító eljárást indít.
(MTI)
Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Mindent megváltoztató bejelentések A Nagy Duettben: Hihetetlen mi minden történt
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Az édesanya karjából akarták kitépni gyermekét a miskolci buszon
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Drámai végjáték Pakson: A Fradi majdnem elszórakozta a bajnoki címét – videó
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.