Összecsaptak a prostituáltakkal

Kivilágított fabódékban nyújtják szolgáltatásukat a prostituáltak Kiskunhalas környékén. A rendőrség tehetetlen, az érintett telek magántulajdonban áll, állítólag az örömlányoké. A helyiek aláírásokat gyűjtenek a türelmi zóna kijelöléséért.

MNO
2010. 03. 07. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A legnagyobb kifogása a civileknek a prostitúcióval szemben most itt az, hogy nem az az ember megy oda a prostituáltakhoz, akit ez érdekel, hanem a prostitúció tolakodik be az emberek civil szférájába” – nyilatkozta a hírTV-nek a No Prosti Civil Mozgalom szóvivője. „Én is a környéken lakom, és megmondom őszintén: úgy érzem, hogy egy kupleráj közepén élek” – tette hozzá Tapodi Attila.

A Hír Televízió információi szerint az örömlányok többsége legálisan űzi az ipart: van vállalkozói igazolványuk, orvosi papírjuk, a bevétel után pedig adóznak. A magánterületen űzött prostitúció ellen – jogszabály híján – tehetetlen a rendőrség.

A No Prosti Mozgalom az összegyűlt aláírásokat a kiskunhalasi képviselő-testületnek adja majd át. A civilek szeretnék, ha az önkormányzat türelmi zónát jelölne ki az örömlányoknak. Egy 1999-es törvény szerint a nagyobb településeken kötelező lenne kijelölni olyan területet, ahol a prostituáltak szabadon bocsáthatják áruba a testüket. A jogszabályt azóta sem tartják be az érintett önkormányzatok.

(hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.