Pettkó tudja, mi a szokás az MDF-ben

Az MDF-ből kizárt politikus, Pettkó András a köztévé reggeli műsorában az MDF-en belül uralkodó viszonyokról és a párt választási esélyeiről beszélt.

MNO
2010. 03. 12. 11:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pettkó szerint őt alapszabály-ellenesen és teljes mértékben erkölcstelenül zárták ki a pártból, mivel a kizárására sem hívták meg. Az EP-választási kampány után pedig az a Bokros Lajos mondta, hogy távozzon az MDF-ből, aki nem is tagja az MDF-nek.

Mint kifejtette, az MDF-ben az a szokás, hogy úgy zárják ki az embereket, hogy nem hívják meg őket a kivégzésükre, és tulajdonképpen mindig minden alapszabály-ellenesen történik. Lévai Zoltán mostani kizárása is teljes mértékben alapszabály-ellenes, Lévai Zoltán tagja a Magyar Demokrata Fórumnak, mert a pártból csak az Országos Etikai és Fegyelmi Bizottság tud kizárni, az országos válaszatmány elnöke nem – hangsúlyozta a volt MDF-es politikus.

Az MDF koporsójába az utolsó szeget az SZDSZ-szel való együttműködési megállapodás verte bele – folytatta Pettkó, majd hozzátette: az történt, amit Lévai Zoltán mond, hogy a körzetek többségében 150-200 ajánlószelvénye van az MDF-nek. „Egy dolog biztos, hogy négy évvel ezelőtt 137 egyéni képviselőjelöltünknek volt már meg a cédulája, a mai nap reggelén pedig 41-nek van meg: az arányok teljes mértékben látszanak” – tette hozzá.

Az MDF ajánlószelvény-gyűjtése kapcsán a politikus elmondta: „Dávid Ibolya megrázta a csengőt, de milyen program mellett? Az MDF a régi programokat mind kidobta az ablakon: kidobta az MDF a zöldprogramját, kidobta az MDF a civil szervezeti programját, kidobta az informatikai programját, minden programot kidobott, amit a párt testületei elfogadtak” – mondta a politikus.

(forrás: mtv.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.