A közösségi gyűjtés a Polgári Hódmezővásárhelyért Mozgalom vezetésével indul a jövő héten. Lázár János felidézte: 2011 márciusában lesz hatvan éve, hogy a hódmezővásárhelyi Kovács Istvánt és társait a Fehér Gárda Mozgalom szervezőiként kivégezték, bajtársaikat pedig mintegy háromszázhetven év börtönre ítélték. Ebből az alkalomból állítják fel a szobrot, de azzal nemcsak a Fehér Gárda Mozgalom azon tagjaira emlékeznek majd, akik börtönbe kerültek, vagy életüket adták, hanem azokra is, akik Vásárhelyen 1945 után a kommunizmus áldozatai voltak – mondta.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy az 1945 utáni diktatúrára, megtorlásra, önkényre, társadalmi diszkriminációra emlékezzünk, azért, hogy a következő évtizedekben ez még egyszer ne fordulhasson elő.” Már megindult a szobor tervezése. Pályázat kiírásával, meghívásos alapon keresnek művészt az alkotás elkészítésére – közölte a polgármester.
(MTI)
Ennyi volt, mindenhol visszavonták az ónos eső miatt kiadott másodfokú figyelmeztetéseket















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!