Az előzményekről elmondta, legutóbb 2008 decemberében rögzítették úgynevezett jegyzőkönyvi szerződésben a közfinanszírozás alapjául szolgáló árakat. Egy kormányrendelet értelmében azonban a megállapított árakat és a tb-támogatás mértéket a tárgyalások lezárulta után 30 nappal az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak az egészségügyi miniszter elé kellett volna terjesztenie, hogy a pénzügyminiszterrel közösen azok kihirdethetőek legyenek. Ez a kihirdetés a mai napig nem történt meg – közölte Németh István, így, véleménye szerint, az egészségügyi miniszter mulasztásos törvénysértést követ el.
A mulasztásra többször felhívták az egészségügyi és a pénzügyi tárca vezetőjét – tette hozzá. Németh István úgy véli, ha nem rendeződik a helyzet, kénytelenek a betegekre hárítani a többletterheket. Egyúttal jelezte, hogy a szolgáltatók még mindig a 2007-es árakon nyújtják a kezeléseket, továbbá a „nem tiszta helyzet” miatt nehezen tudják üzleti tervüket elkészíteni. A szövetség társadalmi elnöke hozzátette: az elhúzódó bizonytalanság miatt „jogi megoldást” keresnek, azonban a jogérvényesítés formáját és módját még nem tudta megmondani.
Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya az MTI-nek elismerte a mulasztást és megértik a fürdőszövetséget. A közlés szerint az ártárgyalásokat lefolytatták, azonban a gazdasági válság miatt az Egészségbiztosítási Alap egy részét zárolták, ezért nem hirdették ki az ártárgyalás eredményét.
(MTI)