Korábbi jelentésében az ombudsman már rámutatott arra, hogy az akadálymentesítéskor nem figyelnek eléggé a siketek és nagyothallók speciális szükségleteire, emiatt a figyelmeztető jelzések nem jutnak el hozzájuk – írják a közleményben. Szabó Máté ebben a témában már másodszor folytatott vizsgálatot, és megállapította, hogy a siket és hallássérült utasok számára még több szempontból nem oldották meg a metrók akadálymentesítését. A főváros – mint olvasható – korábban a már régóta esedékes járműcserékkel összekapcsolva tervezte az indításjelzés fejlesztését, a lehetőségek beszűkülésével azonban a csere helyett a jármű-korszerűsítés került előtérbe.
Fényjelzőkkel látják el azokat a régebbi járműveket, amelyeket hosszabb távon is üzemben akarnak tartani, de hosszú időbe telik a szakhatósági jóváhagyás és a kivitelezés: a fényjelzőket a törvényben meghatározott 2010. január 1-je helyett legkorábban 2011. január 1-jére tudják felszerelni a metrókocsikra. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke szerint – áll a közleményben – a siket és nagyothalló utasok élete, testi épsége ugyanis most fokozott veszélyeknek van kitéve, mert a hallássérültek vészhelyzetben nem kapnak megfelelő információt.
Mindezek miatt a biztos megállapította, hogy sérül a siket és nagyothalló utasok emberi méltósághoz való joga, valamint a szabad mozgás és tartózkodási hely megválasztásának joga, az pedig, hogy hiányzik a metrószerelvény ajtajának záródását jelző vizuális tájékoztatás, nem felel meg az egyenlő bánásmód követelményének. A közlemény szerint az ombudsman lépéseket kért a BKV Zrt. vezérigazgatójától annak érdekében, hogy a vizuális tájékoztató rendszer kiépítésével és működtetésével az átmeneti időben, azaz 2011. január 1-jéig is biztonságos legyen a siket és nagyothalló utasok közlekedése. Szabó Máté felkérte Budapest főpolgármesterét, hogy kötelezze a BKV-t a szükséges intézkedések megtételére.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.