Magyarországon rendnek kell lennie, ennek érdekében a kormány az elmúlt évben több, egymást erősítő közbiztonsági programot indított – mondta Bajnai Gordon.
A miniszterelnök – felsorolva ezeket az intézkedéseket – arról beszélt, hogy az ország jelenleg a legösszetettebb közbiztonsági kihívással néz szembe, az elmúlt tíz év megosztottsága ugyanis felkorbácsolta az indulatokat, a szélsőségesek nyíltan fenyegetik hazánk demokratikus berendezkedését. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarországon akkor lesz valódi rend és biztonság, ha mindenki egyformán felismeri, hogy bűnre, gyűlöletre, erőszakra nem lehet építeni.
„Terjed a brutális erőszak”
Az MSZP-kormánynak nyolc éve volt arra, hogy megteremtse a rendet és a közbiztonságot Magyarországon – reagált Cser-Palkovics András Bajnai kijelentéseire. A Fidesz helyettes szóvivője szerint nem ezt tették: a bűn üldözése helyett bűnözők mentegetésével voltak elfoglalva, kormányzásuk zűrzavart, káoszt, erőszakot és korrupciót hozott az ország számára. Az emberek nem érzik biztonságban magukat, családjukat és tulajdonukat; terjed a brutális erőszak – véli Cser-Palkovics.
A nemzeti ügyek kormánya rendet tesz az országban, biztosítja, hogy a bűn ne maradjon következmények nélkül, a három csapás törvénnyel szigorítjuk a büntetéseket, minden településen biztosítjuk az állandó rendőri jelenlétet és legalább háromezer új rendőrt helyezünk szolgálatba – szögezte le.
(MTI, MNO)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.