A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán azt közölte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévben 0,1 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,2 százalékkal nőtt éves bázison, 2009 negyedik negyedévéhez képest pedig 0,9 százalékkal bővült.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ha az elmúlt egy év gazdasági teljesítményét nézzük, akkor a tavalyi év elejéhez képest a magyar GDP visszaesett, míg például a szlovákoké 4,6 százalékkal nőtt. „A regionális vetélytársaink, akikkel nekünk fel kellene venni a küzdelmet, azok gyakorlatilag gyorsvonati gyorsassággal haladnak el mellettünk” – fogalmazott.
A szóvivő szerint miközben gazdasági vészhelyzet van Magyarországon, a távozó kormány ugyanazt csinálja, mint az elmúlt nyolc évben: a kabinet „valamelyik aktuális tagja mit sem törődve az aktuális helyzettel (...) inkább a kényelmesebb utat választja, és a sikerpropaganda üres mezejére lép”. (Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter szerdai tájékoztatóján úgy vélte, az első negyedéves GDP-adatok ismeretében biztosan állítható, hogy idén már nő a gazdaság. Megerősítette azt is, hogy a 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél tartható.) A képet még riasztóbbá teszi, hogy a munkanélküliség továbbra sem csökken – emelte ki a fideszes politikus.
Összegzése szerint komoly gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, amelynek egyik első intézkedése az adócsökkentés kell, hogy legyen. E nélkül és a bürokrácia visszaszorítása nélkül ugyanis gazdasági növekedést nem lehet elérni – közölte.
Szijjártó Péter kérdésre hangsúlyozta: a hiány jóval magasabb lesz a mostani kormány által prognosztizáltnál, a Fidesz azonban mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ehhez képest is a lehető legalacsonyabb legyen.
Azzal összefüggésben, hogy milyen stratégiával készül az új kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalásra, a szóvivő elmondta: továbbra is világossá szeretnék tenni, hogy egy homlokegyenest ellenkező gazdaságpolitikára készülnek a jelenlegihez képest. „Le fogjuk építeni a bürokráciát, vissza fogjuk szorítani a korrupciót, és adót fogunk csökkenteni” – sorolta, megjegyezve, hogy ezekhez az átalakításokhoz az IMF konstruktív hozzáállására van szükség.
„Megosztott teherviselésre lesz szükség”
Megosztott teherviselésre lesz szükség a Fidesz szerint, ha a devizahiteleket forintra váltják át. Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, van-e elképzelés arra, hogy a devizahitelek forintra váltásában a bankok hogyan vállalnának szerepet, kifejtette: úgy tűnik, a devizahitellel rendelkező családok számára a legnagyobb biztonságot a jelenlegi körülmények között az adná, ha ezeket a hiteleket átváltanák forintra. Ebben természetesen megosztott teherviselésre lesz szükség – hangsúlyozta.
Arra, hogy ennek a közös teherviselésnek a pontos megoszlása milyen lesz, készültek, készülnek tervek, amelyeket majd a leendő nemzetgazdasági miniszter fog nyilvánosságra hozni – mondta Szijjártó Péter.
A Fidesz hétfőn benyújtja a „három csapás” törvényt
A Fidesz hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a „három csapás” néven ismert törvényjavaslatát, amely jelentősen szigorítaná a büntető törvénykönyvet – közölte a párt szóvivője kérdésre válaszolva szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter kifejtette: a szigorítások része lesz az is, hogy a pedagógusok és más, közfeladatot ellátó személyek elleni fizikai támadások esetén az alsó büntetési tételt egy évre emelnék fel.
Azzal kapcsolatban, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke „gárdamellényben” érkezhet az Országgyűlés pénteki alakuló ülésére, a fideszes politikus azt mondta: mindenkinek be kell tartania a hatályos jogszabályokat, és ha azokat nem tartja be, akkor a jogkövetkezményekkel számolnia kell.
Szijjártó Péter hozzátette: Sólyom László államfő fogja megnyitni a parlament alakuló ülését, „nyilvánvalóan a köztársasági elnök úr rendelkezésére áll minden egyes olyan eszköz”, amellyel a törvényeket be tudja tartatni.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.