A gazdaság témájában folytatódik a nemzeti konzultáció

A gazdaság lesz a témája és a főváros lesz a helyszíne szerdán az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció második tanácskozásának.

MNO
2010. 05. 17. 18:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek hétfő este elmondta: körülbelül 250-en vannak meghívva, köztük kis- és középvállalkozók, nagyvállalati vezetők. Az MTI úgy tudja, Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is részt vesz majd a tanácskozáson.

A rendezvényen Matolcsy György, a Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője mond bevezetőt, Orbán Viktor kijelölt kormányfő pedig zárszót. A nemzeti konzultáció első állomása múlt hét kedden Ózd volt, ahol a közbiztonság volt a téma.

Orbán Viktor április 26-án, a parlamenti választások második fordulója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy öt nemzeti ügyben nemzeti konzultációkat tartanak. A pártelnök akkor azt közölte, hogy a következő két-három hétben nagyobb nemzeti konzultációs eseményekre kell számítani az öt nagy nemzeti ügyben: a rend, a szociális biztonság helyreállítása, a gazdaság talpra állítása, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák visszahozatala terén.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.