Nemzeti Segélyvonal néven magánkezdeményezésre ernyőintézmény jött létre, amellyel bármikor villámgyűjtés végezhető az 1752-es telefonszám tárcsázásával. Az összegyűlő pénzadományok a vezető magyar karitatív szervezeteken keresztül jutnak célba. A hét végi ítéletidő súlyosságára tekintettel most bárki bruttó 250 forintot adományozhat bajba jutott honfitársaink számára.
A napok óta tartó ítéletidő miatt kialakult árvizek hatására több ezer ember vesztette el az otthonát idehaza. A rendkívüli időjárás leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén megyét sújtotta. Észak-Magyarországon soha nem tapasztalt áradás kezdődött. Minden idők legnagyobb árvizét mérték a Bódván, a Hernádon, a Zagyván, a Tarnán, az Ipolyon és a Sajón, ám jó hír, hogy utóbbin már megkezdődött az apadás. Jelenleg több mint 770 kilométeren van árvízvédelmi készültség.
A Magyar Vöröskereszt munkatársai részt vesznek az árvízi védekezésben és a kitelepített családok megsegítésében is. Várhatóan a Magyar Vöröskereszt központi rendeltetésű szolnoki műszaki mentőegységét is a helyszínre vezényeli majd az országos igazgatóság.
Szerdától a három hazai mobilszolgáltató összefogásának köszönhetően ismét működik az 1749-es segélyvonal. Az 1749-es számot hívó vagy az erre a számra az „ARVIZ” vagy „ÁRVÍZ” szót szöveges üzenetben küldő ügyfelek 200 forintot adományoznak, amely a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el a mentési munkálatok céljaira és a kárt szenvedettekhez – áll a szervezet közleményében.