Célegyenesbe érkezett a kettős állampolgárságról szóló javaslat

Tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak találta keddi ülésén a parlament alkotmányügyi bizottsága a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását és a „három csapás” néven ismertté vált büntető törvénykönyv (Btk.) módosítást; az MSZP tartózkodott az állampolgársági törvény szavazásánál.

MNO
2010. 05. 19. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kettős állampolgárság megadása kapcsán az előterjesztők nevében felszólaló fideszes Répássy Róbert azt mondta, hogy a javaslat egyszerűsítené a magyar állampolgárság meg-, illetve visszaszerzését. Hozzátette, szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnének be annak érdekében, hogy a bűnözők ne juthassanak ilyen módon magyar, egyúttal uniós állampolgársághoz. A javaslatot annyival enyhítenék, hogy az állampolgárság megszerzéséhez nem kellene egy évig Magyarországon lakni, viszont az így megadott állampolgárság nem járna szavazati joggal.

Az MSZP részéről Lamperth Mónika azt mondta, hogy pártja az irányt jónak látja, de az időzítést rossznak tartják, mivel az problémát okozhatna a szlovákiai magyarságnak. (Június 12-én lesznek a szlovák parlamenti választások.) A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás nagy lehetőségnek nevezte a javaslatot, amelyet pártja nevében üdvözölt.

Az LMP nevében felszólaló, Schiffer Andrást helyettesítő Szilágyi Péter is általános vitára alkalmasnak nevezte a javaslatot, de ő nem szavazhatott a tárgysorozatba vételről és az általános vitára való alkalmasságról.

A Magyarok Világszövetségét vezető Patrubány Miklós is felszólalt, és amellett érvelt, hogy az állampolgárság mellé szavazati jogot is kellene adni. A szavazás során az MSZP képviselői tartózkodtak, a többiek igennel voksoltak.

A büntető törvénykönyv módosítása során az előterjesztő Répássy Róbert azzal érvelt, hogy már az előző Országgyűlés is rendelkezett, az erőszakos bűncselekményeket elkövető, többszörösen visszaeső bűnözők büntetési tételeinek szigorításáról. Ha az elítélt több mint húsz évet vagy tényleges életfogytiglant kaphatna, akkor a bíró köteles lenne életfogytiglani büntetést kiszabni – ismertette.

A szocialista Bárándy Gergely szerint egy jól átgondolt szigorítás hasznos lehet, de véleménye szerint ez a javaslat válogatás nélkül szigorít, ezért az MSZP nem is tudja támogatni. Végül a tárgysorozatba vételt 21-en, az általános vitára való alkalmasságot 18-an támogatták.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.