Egy alelnöki széken vitázik a Jobbik és az MSZP

Nincs megegyezés az ellenzéki pártok között a parlamenti bizottsági alelnöki posztok egymás közötti elosztásáról: az MSZP és a Jobbik is ragaszkodik az alkotmányügyi bizottság alelnöki székéhez.

MNO
2010. 05. 11. 8:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő keddi megbeszélésen az ellenzéki pártok első körben megegyezésre jutottak a Fidesz-KDNP által felkínált 16 bizottsági alelnöki poszt egymás közötti elosztási arányáról, ez az erősorrend szerint 6:6:4.

Az LMP elfogadta, hogy az emberi jogi, az európai ügyek, az oktatási és a kulturális bizottságokba adjon alelnököket.

A Jobbik közölte, hogy a gazdasági, az egészségügyi, a honvédelmi, a külügyi és a sport bizottságban, valamint az alkotmányügyi testületben szeretne alelnöki tisztséget betölteni.

Az MSZP szintén igényt tart az alkotmányügyi bizottság alelnöki posztjára, és jelezte ezt az igényét a gazdasági, az önkormányzati, a külügyi, a mezőgazdasági és a fenntartható fejlődési bizottságban is. A szocialisták elutasították a Jobbik „sorsolásra” vonatkozó javaslatát.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.