A Szombathelyi Egyházmegye Árpád-kori műemlék templomokban is bővelkedik. Csak néhány példa: legismertebb, a Jáki monostortemplom általános felújítása jelenleg is zajlik. Az Őrség sokak által látogatott, kis képünkön is szereplő ősi temploma, a veleméri pedig viszonylag jó állapotban van. Ez elmondható az őriszentpéteri, a Templom szeren található, szintén Árpád-kori alapokon álló Isten házáról is, amely a török időkben „huszárvárként” is szolgált.
Vasban és Zalában nincs olyan katolikus Isten háza, amely leromlott állapota miatt sürgős beavatkozást igényelne – mondta el az MNO-nak az egyházmegye főépítésze. 370 templom „működik” még a Szombathelyi Egyházmegye terültén, Andorka Miklós szerint ezek között nincs olyan, ami teljesen elhanyagolt. Veres András püspök kérésére folyamatos az épületek felmérése és helyi, vagy egyházmegyei forrásokból megoldott az azonnali beavatkozást igénylő karbantartások elvégzése is. Ez komoly erőfeszítéseket jelent, „többet, mint amit az ember gondolna” – mondta Andorka Miklós. A főépítész szerint nagyon kicsi az egyházközségek anyagi ereje és szűkösek a pályázati lehetőségek is.
Nincs „gazdátlan” épület, a falusi plébánosok a püspökség felé folyamatosan jelzik a filiák templomainak állapotát. Odafigyelnek arra is, hogy legalább heti egy mise „erejéig” minden templomot kinyissanak. Egy-két romos épület azért biztosan van Andorka szerint. Az egyházmegyében sok helyen fellelhető szőlőhegyi kápolnák közül lehetnek olyanok, amik elhanyagoltak, vagy sürgős beavatkozást igényelnek.
Andorka folyamatosan járja a gondjaira bízott területet, de saját bevallása szerint sok helyre még nem jutott el. A főépítész legutóbbi felmérésének egyikét, a kistelekesi templomot említette, amely Telekes község határában, az épületektől néhány száz méterre áll. A Körmend és Zalaegerszeg között található, a 76-os és a 74-es főútvonalak által jótékonyan elkerült falucska külterületén álló Isten háza, annak ellenére, hogy nem használják, Andorka szerint meglepően jó állapotban van. Nincs különösebb gond a tetőzettel és nyílászárókkal sem. Egy jóval nevezetesebb „kültelki” épületet, a velemi hegy tetején álló Szent Vid-templomot pedig nemrégen sikerült kívül-belül felújítani.
A lopásokról, rongálásokról érdeklődve Andorka keserűen csak azt jegyezte meg, hogy már a szombathelyi székesegyház sincs biztonságban. A tolvajok nemcsak a ritkán használt templomokat fosztogatják, hanem a jobban szem előtt lévő városiakat is feltörik.