„Az ítéletet tudomásul vették, az ítélet jogerős” – mondta Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője csütörtökön, hozzátéve: a tizenegy futballszurkolót – tíz szlovák, egy cseh – gyorsított eljárásban állították bíróság elé. Mivel az encsi bíróság épületében nem volt ekkora tanácsterem, ezért a művelődési házban folytatták le az eljárást.
Szabó József korábban azt mondta: egyesével, tolmács segítségével hallgatták meg a vádlottakat. Tanúkat is idéztek, emiatt estig elhúzódott az ítéletek meghozatala és kihirdetése. A történet előzménye az volt, hogy kedden több mint száz külföldi állampolgárt állítottak elő a magyar rendőrök, miután egy kelet-szlovákiai futballmeccsre tartó szurkolói csapat a reggeli órákban Borsod-Abaúj-Zemplénben randalírozott, a 111 szurkoló közül tizenegyet vettek bűnügyi őrizetbe.
A Nagymihályon (Mihalovcén) tartandó szlovákiai futballkupadöntőre a Pozsonyból Magyarországon keresztül utazó futballhuligánok kedd reggel előbb az M30-as autópálya hejőkeresztúri pihenőjében, majd a forrói benzinkútnál randalíroztak. A rendőrség a futballhuligánok megfékezésére nagy erőket vont össze, ennek köszönhetően sikerült megakadályozniuk a komolyabb rendbontást.
Az intézkedések eredményeként az encsi rendőrkapitányságon 111 főt állítottak elő, az elszámoltatások eredménye szerint a nyomozók tíz szlovák és egy cseh állampolgárt gyanúsítottak meg csoportos garázdaság elkövetésével, akiknek a rendőrség egyúttal a bűnügyi őrizetbe vételét rendelte el. A csoportosan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító garázdák mellett további két szlovák és egy ukrán állampolgárral szemben róttak ki az intézkedő rendőrök helyszíni bírságot.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.