Házakat és családokat veszélyeztet a természeti csapás

Házakat veszélyeztet a megáradt patak és a leesett nagy mennyiségű hömpölygő víz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván és Vámosújfaluban, valamint Olaszliszkán és Komlóskán is. Mindeközben közel harminc esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar megyében is.• Hömpölygő víz, borsó nagyságú jég hozta a frászt a településekre

MNO
2010. 05. 06. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rétközi Ferenc, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Tolcsván és Vámosújfaluban vélhetően lesz olyan épület, ahonnan a lakókat is ki kell költöztetni, mert a házakba is betört a víz. Személyi sérülésről egyelőre nem érkezett információ – tette hozzá.

Az MTI információi szerint Tolcsván tíz ház van veszélyben, ebből három lakott. Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: a 37-es számú főúton és környékén több helyen vízátfolyás nehezíti a közlekedést, a leesett nagy mennyiségű csapadék hordalékot, iszapot rakott le a burkolatra, ezért az arra járóknak óvatosan kell közlekedniük.

Kidőlt fák, elöntött pincék

Közel harminc esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar megyében a csütörtök délutáni vihar okozta károk elhárítására – közölte Kiss Lajos tűzoltó zászlós az MTI-vel. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: az első riasztást délután négy óra után kapták, az esővel, jégveréssel érkező viharos erejű szél elsősorban Debrecenben, Püspökladányban, Balmazújvárosban és Hajdúhadházon okozott károkat. A tűzoltókat főként fakidőlésekhez, fákról leszakadt ágak eltávolításához és vízszivattyúzáshoz riasztották – tette hozzá az ügyeletes.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.