Félméteres, méteres víz folyik az utcákon Miskolc diósgyőri városrészében a csütörtöki hatalmas mennyiségű csapadék miatt. Kiöntött a Szinva és a bükki patakok is jelentős mennyiségű áradatot hoztak. A víz akkora erővel érkezett, hogy autókat sodrot el. A diósgyőri végállomásként ismert helyszíntől felfelé szinte megközelíthetetlen a terület a gyorsan jött áradás miatt. A helyszínen dolgozók azt mondták, mindenki kint van, aki csak „él és mozog”. Megpróbálják „kordában” tartani a hömpölygő vizet. Az MTI helyszíni tudósítójának tapasztalatai szerint van olyan rész, ahová a tűzoltók is nehezen jutnak be. A közútkezelő társaság Borsod megyei ügyelete az MTI-nek azt mondta: a térségben több helyen vízátfolyás miatt nem lehet közlekedni, így Miskolcon, a diósgyőri városrészen át Lillafüred felé, a 37-es számú főútról szintén vízátfolyásokat jelentettek és víz hömpölyög Damak belterületén is.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint a lakásokból szivattyúzzák a vizet, és takarítják az utcákat, ahol a hömpölygő víz uszadékot, sarat rakott le.
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-vel közölte: a miskolci rendőrkapitányság jelentős erőkkel ment a helyszínekre, terelik a forgalmat, és előtérbe helyezik a személy- és a vagyonvédelmet.
Az MTI helyi tudósítójának tapasztalata szerint borsó nagyságú jég esett Sajószentpéteren és Sajóbábony környékén is. A kocsik leálltak az útszélére és volt, aki megpróbált védett helyre húzódni.
Még a károkat se volt idejük felmérni, jött az újabb csapás
Borsod megye kazincbarcikai, szerencsi és tiszaújvárosi tűzoltói is segítik a miskolci tűzoltók munkáját, miután hatalmas eső esett a megyeszékhelyen csütörtök délután. Rétközi Ferenc, a Borsod Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta: a csapadék elöntötte a diósgyőri városrész utcáit, folyamatosan szivattyúznak. A környék vízfolyásai is megáradtak, a patakok is hatalmas víztömeget szállítanak.
Köteles László, a zempléni Komlóska polgármestere az MTI-nek elmondta: csütörtök délután a pár héttel ezelőtti esőmennyiség sokszorosa esett le újra. Rövid idő alatt a helyi patak szinte a duplájára emelkedett. Hozzátette: az eset pikantériája, hogy épp csütörtök délután mérték volna fel a korábbi esőzés okozta károkat.
A megyeházára dőlt egy fa
Közel negyven esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak Békésben a csütörtök délutáni vihar okozta károk elhárítása miatt – közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság parancsnoka az MTI-vel. Takács Árpád alezredes elmondta: az első riasztást délután három óra után kapták, amikor a megyeházára dőlt egy fa az erős szél miatt. Ezt követően folyamatosan érkeztek a bejelentések gyakorlatilag a megye egész területről, így Szeghalomból, Mezőhegyesről, Gyuláról, Békésről és Újkígyósról.
A vihar elsősorban a tetőszerkezeteket bontotta meg, de több helyre fakidőlések miatt kellett kivonulniuk. Gyulán ráadásul egy villám belecsapott egy ház tetejébe, ám a lángokat gyorsan eloltották a tűzoltók. A vihar kezdete óta legalább ötvenen dolgoznak folyamatosan a károk elhárításán Békésben, ám előfordulhat, hogy éjszaka kezdhetik elölről a munkát, mert a meteorológiai jelentések szerint elképzelhető, hogy újabb felhőszakadás érheti el a megyét.
(MTI)