Ennél tovább akkor nyúlik az ellenőrzés, ha a vizsgált vagyon tulajdonosa késlelteti a munkát vagy olyan forrást jelöl meg a vagyon eredeteként, aminek az ellenőrzése időigényes. Somogyvári István, az ÁSZ főtitkárhelyettese a lapnak nyilatkozva azt mondta, nem szokványos, hogy a számvevőszéket bevonják a vagyonosodási vizsgálatokba, nem beszélve arról, hogy nincs is kapacitása hozzá. Az ÁSZ már 2008-ban jelezte, hogy a jogszabály végrehajtásához több emberre lesz szüksége, amire ígéretet kaptak, de a mai napig nem történt semmi az ügyben.
A folyamatban az ÁSZ-nak alapvetően az lesz a szerepe, hogy megnézi, az adott személy tisztségének keletkezésekor született, illetve az állása megszűnésekor készült vagyonnyilatkozata között van-e jelentős eltérés. Amennyiben van, akkor felkéri az APEH-et, hogy folytassa le a vagyonosodási vizsgálatot. Az adóhivatal 2010-ben eddig 789 vagyonosodási vizsgálatot fejezett be. Ebből megállapítással 660 zárult, a megállapított nettó adókülönbözet hatmilliárd forint volt. Jelenleg 261 vagyonosodási vizsgálat van folyamatban.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.