Szentes György tájékoztatása szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Zádorfalván a Szuha patak áradása miatt a tűzoltók száz homokzsákot raktak le. Szintén homokzsákokkal kellett megvédeni Sátoraljaújhelyen egy bevásárlóközpontot.
Az ezredes közlése szerint a tűzoltókat főként pincéket, alagsori épületeket elöntő víz szivattyúzásához hívták, de útra dőlt fák, leszakadt faágak miatt is ki kellett vonulniuk. A katasztrófavédelem szóvivője azt mondta: komolyabb anyagi kárt okozó viharkárról nem kaptak információt, és személyi sérülésről sincs tudomásuk.
A legkomolyabb káresemény egyikeként a darvasi vendégházban keletkezett tüzet említette, a nádfedeles tetőszerkezet villámcsapás következtében gyulladt ki. A szálláshelyen nem tartózkodtak vendégek. Szerda délután három órától este nyolc óráig volt érvényben narancsszínű riasztás, ebben az időszakban jelentős esővel kísért viharos szél vonult végig az ország keleti részén.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.