Simor András jegybankelnöknek azonban nemcsak emiatt kell távoznia, hanem azért is, mert Matolcsy szerint a közszereplés és az offshore nem fér össze egymással. A leendő miniszter lapunknak beszélt az új kormány adózási terveiről, a rokkant-nyugdíjazási szabályok felülvizsgálatáról és a bankrendszerben szükséges új szabályozásról.
Matolcsy azt is közölte, hogy az új kormány hamarosan hivatalosan beterjeszti javaslatát Brüsszelnek a még lekötetlen, mintegy 3000 milliárd forintnyi uniós támogatás elosztásának megváltoztatásáról. Ennek oka, hogy az eddigi pénzek lehívása nem eredményezett növekedést. A Fidesz új javaslata szerint a brüsszeli pénzek szétosztásánál a jelenlegi 14-18 százalékról 50 százalékra kell felemelni a kis- és középvállalkozások felé irányítható összegeket. Az indítványról már megkezdődtek az előzetes tárgyalások az EU-val, amely nyitott a módosításra – áll a szerdai Magyar Nemzetben, melyben a teljes interjút is elolvashatja.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.