„Megbukott a bűnszervezetek kora”

Az Országgyűlésnek egy politikai nyilatkozatban kell deklarálnia, hogy világosan megértette a magyar emberek akaratát, és készen áll a nemzeti együttműködés rendszerének megalapítására – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője hétfőn a „Nemzeti Együttműködésről” című politikai nyilatkozattervezet általános vitájában.

MNO
2010. 05. 17. 17:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter vezérszónoki felszólalásában hangsúlyozta: az emberek egy olyan új rendszert alapítottak, amelynek középpontjában nemzeti ügyek vannak. A politikus az ilyen ügyek közé sorolta az ország gazdaságának helyreállítását, a magyar egészségügyi rendszer megmentését, a szociális biztonság helyreállítását, a munkahelyek védelmét, valamint a rend helyreállítását.

Kiemelte: az emberek forradalmat vittek véghez a szavazófülkékben, amivel megbuktatták a „bűnszervezetek korszakát”, azt a rendszert, amely az államadósság növelésével „elzálogosította a fiatalok jövőjét”, felrúgta a szociális biztonságot, 16 éves csúcsra emelte a munkanélküliséget, valamint az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a politikai döntések középpontjába pedig a magánérdeket tette a közérdek helyett.

Az Országgyűlésnek meg kell felelnie a magyar emberek új rendszer felállítására irányuló döntésének és az emberek akarata szerint kell eljárnia, hiszen „ez az igazi demokrácia” – zárta beszédét Szijjártó.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.