Megdöbbentő: egyre többen kötnek biztosítást öngyilkosságra

Magyarországon a hitelfelvevők 35-40 százaléka köt életbiztosítást a lakáshitelei mellé, egyre többen olyat, amely öngyilkosság esetén is fizet. (A pénzügyi intézmények 2009-ben 56 ezer lakáshitelt engedélyeztek.) Míg korábban ez az esemény kizáró tétel volt a kifizetésnél, mára szinte valamennyi életbiztosítást kínáló szolgáltató is bevette a csomagjába – derül ki a 25 biztosító szolgáltatásait vizsgáló kutatásból.

MNO
2010. 05. 12. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma már öngyilkossági szándékkal is köthet bárki biztosítást, ezrekben mérhető azok száma, akik ezt a lehetséges halálokot is bekalkulálták. Míg korábban ez az esemény kizáró tétel volt a kifizetésnél, mára szinte valamennyi életbiztosítást kínáló szolgáltató is bevette a csomagjába. Fontos kitétel azonban, hogy legalább két év teljen el a szerződéskötés és a halál, adott esetben az öngyilkosság között – olvasható az egyik hazai biztosítási alkuszcég közleményében, amely 25 magyar biztosító ajánlatait vizsgálta.

Az életbiztosítással rendelkező ügyfelek többsége hitelfelvételhez és annak mértékéig, kényszerből köt életbiztosítást, ám a többféle csomagból egyre többen választanak olyat, amelyben az öngyilkossággal mint biztosítási eseménnyel is számol az ügyfél és a szolgáltató is – mondta el Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz igazgatója. Az alkuszcég a 25 legnagyobb biztosítóval áll közvetlen kapcsolatban, közülük tizenháromnak van életbiztosítási csomagja, s ezeknek része az önkezűség is mint halálok. Az életbiztosítási szerződések megkötéséhez csak kivételesen magas, átlagosan 10 millió forint feletti – egyébként biztosítónként változó – értékhez kérik az ügyfél egészségi állapotáról szóló orvosi igazolást, de pszichológiai vizsgálatra még ritka esetben sem köteleznek senkit. Vagyis a szerződéskötéskor egyáltalán nem derül ki, ha valaki a saját élete árán akarja pénzhez juttatni majd az általa megjelölt kedvezményezettet.

A pénzszerzésnek azonban nem ez a leggyorsabb módja, a szerződéskötés és az öngyilkosság között minimum két évnek kell eltelnie, s a szerződésnek természetesen a halál bekövetkeztekor is érvényesnek kell lennie. A biztosító a haláleset után annyit fizet – a szükséges dokumentumok bemutatását követő 15 napon belül –, amekkora értékre kötötte az ügyfél az életbiztosítását.

Az alkusz honlapján egyébként lehetőség van több életbiztosítást online összehasonlítani és a kiválasztottat meg is kötni. A cég adatai szerint a pénzügyi intézmények 2009-ben 56 ezer lakáshitelt engedélyeztek, a hitelesek 35-40 százaléka kötött biztosítást öngyilkosságra is. Ezek közel fele online kötötte meg ezt a biztosítást.

(MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.