Nagy munkát hagyott maga után a csütörtöki kegyetlen vihar

Folyamatosan szivattyúzzák a vizet Miskolc diósgyőri városrészében, ahol utcákat, pincéket, garázsokat öntött el a csütörtökön leesett óriási mennyiségű csapadék miatt kialakult áradat. Mindeközben Lyukóvölgyben 10-15 lakófunkciójú építményt veszélyeztetett a víz, összességében öt embert kellett kimenteni az áradat miatt. Árhullámok alakultak ki az észak-magyarországi vízfolyásokon a jelentős mennyiségű csapadék miatt.• Senkit és semmit nem kímélt a kegyetlen ár és a heves szél• Hömpölygő víz, borsó nagyságú jég hozta a frászt a településekre

MNO
2010. 05. 07. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tűzoltók egész éjjel dolgoztak, más településekről is érkeztek tűzoltóegységek, hogy segítsék a miskolciak munkáját. Rétközi Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője pénteken az MTI-nek azt mondta: Lyukóvölgyben kialakult egy kis tó is, ezen a részen is szivattyúzásra van szükség. A miskolci áradat miatt két embert kellett ideiglenesen elszállásolni, őket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fogadta be. A helyiek azt mondják, védekezni fognak, hiszen a következő napokra is sok csapadékot jeleznek a szakemberek, ezért például a Hegyalja utcában homokzsákokkal próbálják majd kivédeni a nagyobb esőzést.

Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője korábban arról számolt be, hogy rengeteg segélykérés érkezett hozzájuk. A csütörtök délután négy óra után a hegyoldalakról lezúdult óriási mennyiségű esővizet a közműhálózat nem volt képes elvezetni, ráadásul minden patak kilépett a medréből.

A helyszínen az összes miskolci tűzoltóegység mellett tiszaújvárosi, szerencsi és kazincbarcikai tűzoltók is dolgoztak. Két, közvetlen veszélyben lévő idős embert mentettek ki egy-egy elöntött garázsból, illetve lakóházból. Az utcákon több helyen félméteres víz hömpölygött, a járművek elakadtak, némelyiket el is sodorta az áradat, további akadályokat képezve az úton – tette hozzá.

Mint mondta, több útszakasz járhatatlanná vált, a rendőrség lezárta a megrongálódott, elárasztott részeket. Közintézményekbe is betört a víz, így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idősotthonába, a Szimbiózis Alapítvány épületeibe és egy napközi otthon beteg gyerekekkel teli épületébe.

15 építményt veszélyeztet a víz

Folyamatosan takarítják az utakról a csütörtöki esőzés miatt lerakódott hordalékot Borsod-Abaúj-Zemplénben, de útlezárás nincsen – tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete pénteken az MTI-t. A közlés szerint rengeteg helyen vannak kint a közútkezelő társaság munkatársai, utólagos feladatokat végeznek szinte az egész megyében. A helyi meteorológiai szolgálat az MTI-t arról tájékoztatta, hogy csütörtökön Miskolc diósgyőri városrészében 81 milliméternyi eső esett rövid idő alatt. Ez jóval több, mint egy május havi átlag csapadékmennyiség.

Borsodban több helyen jelenleg is esik az eső, de főként péntek délután várható több csapadék. Javulást keddtől ígérnek a szakemberek az előrejelzések szerint. Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a gyorsjelentés szerint csütörtökön 40 miskolci tűzoltó dolgozott a diósgyőri helyszíneken, és 28 más tűzoltóegységtől érkezett munkatárs segített a védekezésben. Lyukóvölgyben 10-15 lakófunkciójú építményt veszélyeztetett a víz, összességében öt embert kellett kimenteni az áradat miatt, de személyi sérülés nem történt. A borsodi megyeszékhelyen jelenleg is több helyen szivattyúznak.

Áradnak a folyók

Árhullámok alakultak ki az észak-magyarországi vízfolyásokon a jelentős mennyiségű csapadék miatt – közölte a regionális környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság (Ékövízig) árvízvédelmi osztályának vezetője pénteken az MTI-vel.

Csont Csaba elmondta: hazai területen csak a Sajó felső szakaszán alakultak ki készültségi szintet elérő vízállások, Sajópüspökinél péntek reggel 7 órakor 228 centiméteres vízmagasságot mértek. Az áradás folytatódik, és várhatóan napközben a 250 centiméteres másodfokú készültségi szint közelében vagy valamivel afelett tetőzhet majd a folyó. Az éjszakai és a jelenlegi eső hatása még nehezen megbecsülhető, de a tetőzést – amennyiben az a fenti szint közelében bekövetkezik – gyenge apadás, majd további áradás követheti – ismertette a szakember.

Kifejtette: árhullám vonul le a Hernádon és a Bódván is, de ezek magassága egyelőre jelentősen elmarad a legutóbbi árvizek szintjeitől. A következő napokra prognosztizált csapadékos időjárás hatására újabb kisebb árhullám(ok) kialakulására kell számítani. A csapadék szeszélyes területi eloszlásának megfelelően inkább a kisebb vízfolyásokon lehetnek gyors és nagyobb mértékű vízszintemelkedések, de a Sajó vízrendszerében a kedvezőtlen hidrológiai állapot miatt a mérsékeltebb csapadékhullás is számottevő árhullámot alakíthat ki – tette hozzá az osztályvezető.

Csont Csaba arról is beszámolt, hogy csütörtökön az igazgatóság területén és a vízgyűjtőkön sokfelé volt eső, zápor, zivatar. A péntek reggelig lehullott csapadék mennyisége nagyon tág határok között mozgott. Ahol az erősebb zivatargócok egymást követték – ilyen hely volt például Szlovákiában a Rima felső vízgyűjtője, Magyarországon Miskolc nyugati, diósgyőri városrésze, valamint a Zempléni-hegység déli és keleti térségei –, ott 70-80 milliméternyi csapadék is előfordult, ugyanakkor a jellemző érték 10-20 milliméternyi volt. A Takta- és a Bodrogközben az átlagos értéket kissé meghaladó, 25 milliméternyi csapadékot mértek, lokálisan egy-két helyen pedig elérte a 40-45 millimétert is a csapadék mennyisége.

A külföldi vízgyűjtők közül a Bodrog szlovákiai vízrendszerében hullott a legtöbb, 20-30 milliméternyi eső. Jelenleg egy újabb csapadékzóna okoz esőt a Sajó vízgyűjtőjén, hatására ismét vízszintemelkedések várhatók.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.