Senkit és semmit nem kímélt a kegyetlen ár és a heves szél

Utcákon hömpölygő félméteres víz, elöntött garázsok, elakadt járművek és veszélybe került emberek – ezt hagyta maga után a csütörtök délutáni vihar több településen is. A miskolci tűzoltóság arra kérte a vízkárokkal érintett településrészen lakókat, hogy saját ingatlanuk biztonsága érdekében segítsék a hegyekről lezúduló víz elvezetését. • Házakat és családokat veszélyeztet a természeti csapás

MNO
2010. 05. 06. 18:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A heves szél miatt útra dőlt fákhoz, leomló kéményekhez riasztották a tűzoltókat a csütörtök délutáni vihar nyomán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint este hat óra óta folyamatosan érkeznek a bejelentések az ügyeletre. Nyíregyháza több pontján vízszivattyúzáshoz kérték a tűzoltók segítségét, Nyírpazonyba pedig ledőlt kémény miatt vonultak ki a lánglovagok.

Szakoly és Balkány között, illetve Nagykállóban fák dőltek az útra, míg Újfehértón egy magántelken álló villanypóznát borított rá szél a szomszéd ház kerítésére. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

A helyiek segítségét kérik a miskolci tűzoltók

A miskolci tűzoltóság arra kérte a vízkárokkal érintett településrészen lakókat, hogy saját ingatlanuk biztonsága érdekében segítsék a hegyekről lezúduló víz elvezetését.

A miskolci tűzoltóság felhívásban kérte a helyieket a nagy mennyiségű csapadék miatti ár elvezetéséhez és a legsürgősebb problémák megoldásához. Arra kérték, illetve kérik a lakosokat, hogy „minden csatornaszemet tisztítsanak meg, a vízelvezető árkokkal egyetemben”.

A tűzoltóság és a segítségükre siető többi tűzoltóegység ugyanis nem képes minden helyen egyszerre beavatkozni. Emellett arra kérik az áradás helyszínén élőket, hogy ne akadályozzák a munkájukat, hiszen ezzel életveszélyes helyzetekben lévők menekülését lehetetlenítik el. Minden segélykérő vonal foglalt, a tűzoltóság folyamatosan rögzíti a káreseteket és fontossági sorrendet állít fel.

Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője elmondta: megszámolni sem lehet az eddig beérkezett segélykéréseket. A csütörtök délután négy óra után a hegyoldalakról lezúdult óriási mennyiségű esővizet a közműhálózat nem volt képes elvezetni, ráadásul minden patak kilépett a medréből.

A helyszínen dolgozó miskolci tűzoltó egység mellett tiszaújvárosi, szerencsi és kazincbarcikai tűzoltók is megkezdte a lakók és anyagi javak mentését. „Eddig két, közvetlen veszélyben lévő idős embert mentettünk ki egy-egy az elöntött garázsból, illetve lakóházból. Az utcákon több helyen félméteres víz hömpölyög, járművek elakadtak, illetve némelyiket el is sodorta víz, további akadályokat képezve az úton” – tette hozzá.

Több közintézménybe is betört a víz, így a Máltai Szeretetszolgálat idősek otthonába, a Szimbiózis Alapítvány épületeibe, és egy beteg gyerekekkel teli napközi otthonos épületbe. A rendőrség lezárta a megrongálódott, elárasztott útszakaszokat.

Száz házat veszélyeztet megáradt patak

A Zempléni-hegységben négy településen mintegy száz házat veszélyeztet megáradt patak vagy a hegyekről lezúduló vízmennyiség. Tolcsván a szőlőhegyekről leömlő csapadékvíz miatt négy családnak kellett elhagynia otthonát – közölte Kiss István helyi polgárvédelmi vezető csütörtökön az MTI-vel. Arról is beszámolt, hogy a vízelvezetésben a helyi önkéntes tűzoltók segédkeznek.

Vámosújfaluban pedig vélhetően szintén ki kell majd költöznie néhány lakónak. Itt négy utcát árasztott el a víz. A településen várják a homokzsákokat, ötven-hatvan ember vesz részt a védekezésben. Erdőhorvátiban a megáradt Egres-patakkal küzdenek. A helyiek munkagépekkel próbálják elvezetni az áradatot és megakadályozni az esetleges nagyobb károk keletkezését – részletezte Soltész Árpád polgármester.

Komlóskán a ruszin parkot, a helyi szövetkezet épületét, önkormányzati utakat és házakat, pincéket is elöntött a patak árhulláma. Köteles László polgármester elmondta: a falut egyetlen úton lehet megközelíteni, ami közúti járművel jelenleg járhatatlan.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.