Gyula Ferencné választmányi elnök a tanácskozás után az MTI-nek elmondta: a testület döntését követően megkezdődnek a tisztújítások a helyi pártszervezetekben, s újraválasztják a megyei elnökséget is. A hétfői választmányi ülésen kezdeményezték, hogy szüntessék meg a Hajdú-Bihar megyében érvényben lévő tagfelvételi moratóriumot, ez az indítvány azonban nem kapott többséget, így nem vették napirendre – mondta el Gyula Ferencné az MTI érdeklődésére.
Az MTI információi szerint korábban többen azt is indítványozták, vizsgálják felül, hogy a pártlistákon mandátumot szerzett emberek megfelelően képviselik-e térségüket az Országgyűlésben. Erről most nem esett szó – reagált a felvetésre Gyula Ferencné.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.