A Fidesz fővárosi frakcióvezetője a Parlamentben nyilatkozott az MTI-nek, és elmondta, nemrég hallott a volt főpolgármester-helyettes gyanúsítotti kihallgatásáról. Emlékeztetett, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt a Fidesz tette az első bejelentéseket a legfőbb ügyésznél a „titokszobák feloldása” és a szerződések nyilvánosságra kerülése nyomán.
Tarlós István úgy fogalmazott: ha Hagyó Miklós valóban elkövetett valamit, akkor látva azt, hogy a budapesti szocialista vezetők milyen nyilvánvalóan „együtt mozogtak minden kérdésben”, a Fidesz számára ez az egész ügy vagy ügysorozat nem „Hagyó Miklós-ügyként” jelenik meg, hanem – politikai értelemben – mint a budapesti MSZP ügye.
Az MTI pénteken úgy értesült, gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt, főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben.
A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói Hagyó Miklós mellett – az MTI információi szerint – előállították korábbi sajtófőnökét, Horváth Évát és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját is. Valamennyiüket bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanújával hallgatják ki.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.