Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!
Beszámolója szerint a Duna és a Tisza mentén szervezetten zajlanak a védekezési munkák, a Tisza Szolnoknál kedden tetőzik, a Duna tetőzését Mohácsnál csütörtök-péntekre várják. Borsodban aktív védekezés, gátmegerősítés Sajóládnál és Ócsanálosnál van még. A megyében a védekező erők száma 5500-ra csökkent. A rendőrök többsége visszatérhetett állomáshelyére – mondta a szóvivő. A munkák nagyobbik részét egyre inkább a helyreállítás – ezen belül a szivattyúzás – és a fertőtlenítés, illetve, ahol már lehetséges, a homokzsákok begyűjtése adja. A fővárosból hat szivattyút irányítottak a tűzoltók Borsodba. A megyében megkezdődött a szúnyogirtás is. A védekezésben részt vevőket és a lakosokat is beoltják a fertőzések ellen – tette hozzá Dobson. Elmondta azt is, hogy a kánikulában felgyorsul a szerves anyagok bomlása, így a fertőzés veszélye is nő.
Borsodban jelentősen, mintegy 800 fővel csökkent a kitelepítettek száma, így most 3700-an vannak, míg országosan 4500 a kitelepítettek száma. A Duna és a Tisza mentén főként az ártereken lakók kényszerülnek lakhelyük elhagyására az árvíz miatt. A spontán visszaköltözés Borsodban szinte megállíthatatlan – mondta a szóvivő, megismételve, hogy ez számtalan veszéllyel jár. Azért nem javasolt a visszaköltözés, mert azok a házak, amelyek újraelfoglalására még nincs hatósági engedély, még valószínűleg vízben állnak, nincs bennük közműellátás, fertőzésveszélyesek, és statikai állapotukat meg kell vizsgálni – hangsúlyozta Dobson.
(MTI)