Molnár Gyula Újbuda szocialista polgármestere újraindul posztjáért az őszi önkormányzati választásokon. Molnár Gyula az MTI-nek úgy fogalmazott: a Fidesz minél több „látványbotrányt” generál ellene, annál inkább azt sugallja, hogy egy erős, jó vezető ellen csak ilyen eszközökkel tudnak küzdeni.
Krausz Csaba a hírportálon kedden úgy nyilatkozott: a Jobb Jövőért Alapítvány a Matávtól nyert kétmilliós támogatást. A számlakivonatok szerint 2002. október 24-én érkezett meg a pénz a távközlési cégtől, ebből Krausz 200 ezret megtartott az alapítványnak, a többit pedig még aznap továbbította Molnár Gyula számlájára. Az önkormányzati választást október 20-án tartották, és Molnár győzött a fideszes Juhos Katalin ellenében. Ebből az illegális pénzből mégsem lett ügy, pedig az utalásról a hatóságok is tudomást szereztek, sőt benne volt a Zuschlag-ügy nyomozati anyagában is – olvasható az Indexen.
Molnár Gyula a matávos pénz hátteréről és felhasználásáról az Index kérdésére azt mondta, hogy Krausz nyilatkozata nem hiteles, fenntartással kell kezelni. A szocialista politikus valószínűnek tartja, hogy egykori párttársa a neki ígért előnyökért mindenre hajlandó, nem lehet nem felismerni az éppen feloszlatott, vissza-visszalépegető polgármesterjelöltekkel bukdácsoló helyi Fidesz újabb próbálkozását, hogy megpróbálják ismét lejáratni.
Molnár kijelentette: 2008-ban teljes körű és mindenre kiterjedő vagyongyarapodási vizsgálaton esett át, és ennek keretében minden utalást, minden számlát, minden egyéb pénzmozgást megvizsgáltak, és rendben találtak az erre hivatott szervek. A 2002-es kampányköltségvetést pedig az Állami Számvevőszék vizsgálta és hagyta jóvá. A hírportál felidézi, hogy a szintén illegális kampányfinanszírozás miatt indított Zuschlag-ügy márciusi ítélethirdetésekor Krausz ötödrendű vádlottként első fokon, nem jogerősen három év börtönt és vagyonelkobzást kapott.
(MTI)