A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elfogadja Orbán Viktor javaslatát, hogy Stumpf Istvánt és Bihari Mihályt jelöljék az alkotmánybírói posztokra – közölte Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető. A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy a KDNP-nek volt saját jelöltje, Dienes-Oehm Egon személyében. A Fidesszel történt egyeztetés során végül arra jutottak, hogy a frakciószövetség tagjai részéről nagyobb támogatást élvező két jelölt mögé állnak majd.
Szijjártó Péter kitért arra, hogy a Fidesz-frakció hétfői ülésén vitathatja meg a miniszterelnök javaslatait, és a jelölteket csütörtökön választhatják meg a képviselők. Hozzátette, hogy Kövér László választmányi elnök jelölését már a Fidesz elnökségi ülésén is megvitatták.
Kérdésre válaszolva Bihari Mihály volt AB-elnök jelölésének indokaként a szóvivő azt mondta: az, hogy Orbán Viktor a baloldalhoz inkább köthető személyt kért fel egy fontos tisztségre, nem gesztus, hanem az új politika lényege.
Mint mondta, a Fidesznek sok baloldali szavazója van, ezért a kormányfő ezzel a javaslatával a választói akaratnak tesz eleget. Hozzátette, hogy Bihari Mihály korábbi Alkotmánybíróságon végzett munkája mindenképpen indokolja a jelölését.
Stumpf Istvánról szólva – aki az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere volt – Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök egy tanácsadó testületet kért fel az új alkotmány koncepciójának kidolgozására. A testület tagjai, köztük Stumpf István is gyakorlati oldalról találkoztak az alaptörvénnyel. A szóvivő szavai szerint ezek után született meg az a döntés, hogy őt javasolja a kormányfő.
(MTI)