Ukrajna
Menczer Tamás: Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának!

A választópolgárok kettő, három vagy négy szavazólapot kapnak majd az októberi önkormányzati választáson, attól függően, hogy milyen településen szavaznak. A legtöbb, négy szavazólapot a budapestieknek adják, a megyei jogú városokban szavazóknak azonban csak kettőt.
A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán az a magyar állampolgár vehet részt, aki július 15-ig felvetette magát a kisebbségi választói jegyzékbe. Az Országos Választási Iroda (OVI) internetes oldala, a Valasztas.hu adatai szerint ezt 228 664-an kérték. Július 15-e után a jegyzékre már nem lehet felkerülni, az azon szereplő választópolgárok száma azonban csökkenhet.
A jegyzékről ugyanis törölni kell az időközben elhalálozott, vagy választójogukat elveszítő embereket, illetve azokat, akik elköltöztek a településről vagy a fővárosi kerületből. A költözés tehát azzal jár, hogy a választópolgár sem a régi, sem az új lakóhelyén nem szavazhat, s nem lehet jelölt sem; kivétel ez alól, ha az új lakóhelye is ugyanazon településen, illetőleg fővárosi kerületben van, mint a régi.
A települési kisebbségi önkormányzati választást a helyi választási bizottságnak legkésőbb augusztus 9-ig ki kell írnia, feltéve, hogy a településen adott kisebbség választói jegyzékében szereplő kisebbségi választópolgárok száma a választás kitűzésének napján eléri a 30-at. A választás megtartását nem akadályozza, ha a kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgárok száma a választás kitűzését követően 30 alá csökken.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.