A kisebbségi választói névjegyzékbe örményként 139-en kérték felvételüket, ami a négy évvel korábbi 53-nak több mint a duplája – mondta Kövér László, a helyi örmény kisebbségi önkormányzat vezetője a sajtótájékoztatón.
A Szegedi Örmény Kisebbségi Önkormányzat tizenkét éves működése során minden szegedi örménnyel szoros ismeretséget alakított ki, vélhetően tehát olyan emberek is kérték felvételüket az örmény választói névjegyzékbe, akik valójában nem tartoznak e kisebbséghez – mondta a szervezet elnöke. Arra, hogy ezen emberek jelentkezése szervezetten történt, az utal, hogy az utolsó pillanatokban regisztráltak tömegesen – magyarázta.
A képviselő-állítás idejére kiderült, hogy egy olyan budapesti egyesület is állított jelölteket, amely soha semmilyen tevékenységet nem folytatott Szegeden.
Ezek után valószínűsíthető, hogy ezzel a szervezett akcióval a jogosulatlanul regisztrálók szavazata döntheti el, kik lesznek Szegeden az örmény kisebbségi önkormányzati képviselők – mondta a kisebbségi vezető.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.