Tárgyalt a Fidesz a bajba jutott lakáshitelesek segítéséről

Újabb megbeszélést folytatott pénteken a Fidesz a bajba jutott lakáshitelesek megsegítéséről a Magyar Bankszövetséggel és a civil érdekvédőkkel.

MNO
2010. 09. 24. 14:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke elmondta: a Fidesz egyik szakmai munkacsoportja délelőtt a bankszövetség képviselőivel, délután pedig a bajba jutott lakáshitelesek civil érdekképviselőivel tárgyalt – ezúttal a nyilvánosság kizárásával – a fideszes Kósa Lajos és Rogán Antal által bejelentett nyolcpontos csomagról. Közlése szerint az ügyben akkor tájékoztatják a sajtót, ha konszenzus születik a felek között.

A Fidesz két politikusa a szeptember 9-i tapolcai frakcióülés után jelentette be, hogy nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoznak ki a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére; ezek között szerepel egyebek mellett az ügyfélnek hátrányos, egyoldalú szerződésmódosítás, az önkényes kamatemelés tilalma, a középárfolyam alkalmazásának előírása, valamint az ingyenes előtörlesztés lehetősége.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.