Továbbra sem tud majd elrejtőzni a BKV volt jogi igazgatója?

Meghosszabbította a bíróság Sziebert Györgynek, a BKV vesztegetéssel gyanúsított egykori jogi igazgatójának házi őrizetét.

MNO
2010. 10. 18. 8:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság „a gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette (…) miatt (…) indult büntetőügyben meghosszabbította dr. Sz. György házi őrizetét január 16-ig” – közölte a Fővárosi Bíróság hétfőn a honlapján.

Sziebert Györgyöt 2009. december 7-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban december 4-én tetten érte vesztegetés közben. A letartóztatást az idén szeptemberben a Fővárosi Bíróság házi őrizetre változtatta át, mert álláspontja szerint a szökés és elrejtőzés veszélye nem olyan mértékű, hogy azt csak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával lehetne kizárni vagy lényegesen csökkenteni.

A kerületi bíróság október 14-i nem jogerős döntése szerint a házi őrizet elrendelése óta a gyanúsított terhére rótt és vele közölt bűncselekmények tényállása és jogi minősítése nem változott, a megalapozott gyanú nem gyengült. A kényszerintézkedés különös indoka továbbra is fennáll. Mint írták, a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható halmazati büntetés nagyságára való tekintettel továbbra is alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsított a házi őrizet megszüntetése esetén megszökne, elrejtőzne, ezért január 16-ig meghosszabbították a házi őrizetet.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.