A belvízzel küzd az ország – Több helyen kritikus a helyzet

Jelenleg is több százan dolgoznak az országban, hogy megvédjék a termőterületeket és a lakóházakat a lehulló csapadék okozta belvizektől. Békés megyében még mindig kritikus a helyzet, Tápiószecsőn pedig több ház alagsorában áll a víz.• Készültség: elhúzódó belvízproblémára kell készülni

MNO
2010. 12. 06. 13:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két nap alatt ezer hektárral, 28 ezer hektárra nőtt a vízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén, és továbbra is csaknem az összes belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben – közölte Bara Sándor védelemvezető hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatása szerint az elöntött területek csaknem fele vetés és szántó, míg mintegy 10 ezer hektár rétet és legelőt borít víz. A területükön üzemelő 23 szivattyútelep egy nap alatt 4,7 millió köbméter belvizet emelt át tározókba, a védekezésen 134-en dolgoznak.

Elsőfokú készültség van érvényben a Berettyó-felső és a Kálló belvízvédelmi szakaszokon. Másodfokú készültséget rendeltek el a Tisza alsó, középső és felső szakaszán, a Kösely alsó és felső szakaszán, továbbá a Hamvas-Sárréti, az Alsó-Nyírvíz-Kati-éri és az Alsó-Nyírvíz-Nagy-éri belvízvédelmi szakaszokon. Legmagasabb, harmadfokú a készültség a Berettyó-alsó belvízvédelmi szakaszon – tette hozzá Bara Sándor.

Békésben nem öntött el új területeket a belvíz

Míg mindig súlyos a belvízvédelmi helyzet Békésben, noha 24 óra alatt nem növekedett az elöntött területek nagysága – közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a megye 5631 négyzetkilométeres területéből 43 800 hektár (438 négyzetkilométer) áll víz alatt, s ebből 13 630 hektár vetés, 15 960 hektár szántó, 6610 hektár rét és legelő és 7600 hektár egyéb művelési ág alá tartozik.

Az igazgatóság tíz belvízvédelmi szakaszán az előző naphoz képest nem történt változás a riasztás mértékében, hétfőn hat szakaszon van érvényben harmadfokú és négyben másodfokú belvízvédelmi készültség. A térségben működő szivattyúk egy nap alatt 8,4 millió köbméter vizet emeltek át a főbefogadó folyókba és csatornákba. Az átszivattyúzott víz mennyisége öt nap alatt megközelítette a 27 millió köbmétert. Békésszentandrásnál például az állandó szivattyútelep mellé a kapacitások növelése érdekében már tíz mobilszivattyút is üzembe helyeztek.

Az önkormányzatok védekezésében sem történt változás vasárnaphoz képest. A 27 védekező település közül nyolcban harmadfokú a készültség, például Szarvason, Muronyban és Telekgerendáson, tizenhatban másodfok, míg háromban a legalacsonyabb szint mellett küzdenek az elöntések ellen. A meteorológiai előrejelzések szerint a következő 24 órában területi átlagban 2 milliméter csapadékra lehet számítani.

Több száz lakóház került veszélybe

Mintegy 150-200 lakóházat veszélyeztet a belvíz a Pest megyei Tápiószecső alacsonyabban fekvő területein – közölte a település polgármestere hétfőn az MTI-vel. Bata József (Fidesz–KDNP) elmondta, hogy a 6300 lakosú Tápiószecső több mint tíz éve küzd a belvízzel. Korábban csak a Sági úti lakótelep házai kerültek rendre veszélybe, de mostanra a település más részein is áll a víz az ingatlanok alagsorában. Most 150-200 ház – a lakóépületek körülbelül tíz százaléka – van közvetlen veszélyben – tette hozzá a polgármester.

Elmondása szerint az önkormányzat mindent megtesz a probléma orvoslására, de pénzhiány miatt a csapadékvíz-elvezetésnek még csak a terve készült el – egy korábban beadott 80 milliós pályázatuk elbírálása folyamatban van –, és a csatornázás is várat magára. A csatornahiány miatt útépítési pályázatot be sem adhatnak, az önkormányzat által rendbe szedetett földutak többsége a sok csapadék miatt újra és újra tönkremegy – mondta Bata József.

A belvíz egyik oka, hogy a tápiószecsői horgásztó vízszintjét állandóan magasan tartják a tulajdonosok. Az önkormányzatnak eddig nem sikerült megegyeznie velük, ezért vízjogi engedélyük felülvizsgálatát kezdeményezték a hatóságoknál – magyarázta a polgármester. Az elöntött alagsorokból lapátolják, szivattyúzzák a vizet, miközben a polgármester minden lehetséges fórumon segítséget kér. A falu ingatlanjainak altalaja egyre láposabb, iszaposabb, és az elértéktelenedést meg kell állítani – közölte Bata József.

A talaj képtelen több vizet befogadni

Még a kiemelkedően csapadékos június után sem volt akkora a belvízzel elöntött területek nagysága Pest megyében, mint most, jelenleg ötezer hektár áll víz alatt – közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KDV-Kövizig) igazgatója hétfőn az MTI-vel. Baross Károly elmondta, hogy a Közép-Duna-völgy térségére az év folyamán a sokévi átlagot jelentősen meghaladó csapadék hullott, ami annyira telítette a talajt, hogy az már az utóbbi időben esett újabb csapadékot nem tudta befogadni. A régióban jelenleg ötezer hektár áll víz alatt – ennek csaknem fele szántó.

A belvízzel elöntött terület nagysága lényegesen meghaladta az idén mért korábbi értékeket, s elérte az eddig észlelt legnagyobb „elöntés” 50 százalékát – fűzte hozzá az igazgató. Az igazgatósághoz tartozó térségben júniusban és júliusban például „csupán” 3700 hektáron védekeztek a belvíz ellen, s az elöntött terület nagysága szeptember végén sem haladta meg a 4000 hektárt.

A belvízmentesítés érdekében a Ráckevei- (Soroksári-) Duna mentén másodfokú, az Észak-Duna-völgyi szakaszon elsőfokú készültség van érvényben. Az előbbi térségben a lakott területek megóvása érdekében fokozott mértékben üzemeltetik a ráckevei, a szigetbecsei és a dömsödi szivattyútelepeket, míg a Duna északi völgyében vízkormányzással igyekeznek levezetni a felgyűlt belvizet. A belvízelvezetés elősegítését szolgálja a Ráckevei-Duna vízszintjének, a növény- és állatvilág életfeltételeit is figyelembe vevő fokozatos csökkentése is.

A belvízzel borított területek felmérését nehezíti, hogy az utak átáztak, illetve a térséget hó borítja – közölte Baross Károly.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.