Azt kiabálta: kinyírlak – Poharak és üvegek is röpködtek

A Cozma-ügy hétfői tárgyalásán hét olyan védett tanút hallgatott meg a Veszprém Megyei Bíróság, akik közül egyik sem látta a Patrióta lokál előtti verekedést és Marian Cozma leszúrását.

MNO
2010. 12. 06. 16:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanúk kivétel nélkül csak a Patrióta lokál alagsori diszkójában történtekről tudtak beszámolni, ugyanis mind a heten egybehangzóan azt állították, hogy amikor fölértek az utcára, ott már csak azt látták, hogy a mentők próbálták újraéleszteni Marian Cozmát.

Az NN6-os jelzésű védett tanú (egy fiatal nő) elmondta: Marian Cozma mellett táncolt a diszkóban, amikor „három kopasz roma férfi tűnt fel”, s az egyik minden előzmény nélkül ököllel hátulról megütötte a békés, mit sem sejtő Cozmát. Az NN19-es jelzésű védett tanú (szintén egy fiatal nő) ugyancsak azt vallotta, hogy alacsony, kopasz, kigyúrt férfiak támadtak Cozmára a diszkóban, a kézilabdázó pedig csak védekezett.

Az NN10-es jelzésű tanú (egy fiatal férfi) elmondta: Marian Cozma pohárral a kezében ment el mellette, de meglökték, és egy kevéske ital rálöttyent a ruhájára. A sportoló „nem győzött elnézést kérni”, holott nem is ő volt a hibás, s kézfogással váltak el – mondta el a tanú.

Az NN5-ös jelzésű tanú (fiatal nő) akkor járt először a Patrióta lokálban, barátnőjén kívül senkit sem ismert ott (a kézilabdázókat sem), s egyszer csak arra lett figyelmes, hogy „több kisportolt, alacsony termetű roma férfi érkezett a diszkóba, akiktől tartani lehetett”, és igyekeztek elkerülni őket – vallotta. Elmondta: nem sokkal ezután arra lett figyelmes, hogy valaki széket emelt a fejek fölé, és poharak, sörösüvegek csapódtak a földhöz, majd hirtelen kiürült a táncplacc.

Az NNG1-es jelzésű védett tanú (fiatal nő) szintén úgy vallott, hogy „egyre több kopasz roma érkezett a diszkóba”, egyikük meg is fogdosta, erre ő arrább ment, és a kézilabdázó Iváncsik testvérek mellé állt. Ott látta még a veszprémi kézilabdázók közül Zsarko Sesumot, Ivan Pesicet és Marian Cozmát is – mondta, hozzátéve: egyszer csak Zsarko Sesum nekiesett, mert meglökték, s pillanatok alatt verekedés alakult ki. Cozma, Sesum és Pesic védekezett, „egy kigyúrt, fehér pólós cigány férfi pedig azt kiabálta: kinyírlak”. Egy széket is felemelt, és azzal ütött Cozmáék irányába, de poharak, üvegek is röpködtek a teremben – vallotta a tanú.

Az NNR2-es jelzésű tanú (vékony, fiatal férfi) arról vallott, hogy őt „egy zömök cigány minden ok nélkül háromszor pofon vágta a diszkóban”. A tanú a bántalmazójában Pál Gábor negyedrendű vádlottat ismerte fel, aki szerinte székkel is ütött egy földön fekvő embert.

Az NNG2-es tanú (fiatal nő) arra emlékezett, hogy látta Marian Cozmát elesni a diszkóban, és vérzett a szája. A kézilabdázót a társai felrántották a földről, és menekültek fölfelé – mondta a védett tanú. Azt látta még – vallotta –, hogy „egy székkel támadó roma férfi arcára olyan düh ült ki”, hogy az félelmetes, ijesztő volt.

Az NNBM4-es tanú (erős testalkatú, fiatal férfi) szerint minden előzmény nélkül, hirtelen robbant ki a verekedés a diszkóban, majd mire felért az utcára, ott már mentőket látott, és egy ismerősétől tudta meg, hogy Marian Cozmát leszúrták.

A bíró felolvasta a tanúnak a nyomozás során tett vallomását, amely szerint egy felhergelt, kopasz férfit látott bokszolóállásban a diszkóban, aki azt kiabálta: „Na mi van, köcsögök?” Erre egy társa odaszólt neki, hogy „jól van, na, ennyi volt” – áll a rendőrségi vallomásában. Az NNBM4-es tanú a hétfői tárgyaláson azt mondta, hogy „erre ma már nem emlékszik”.

A tárgyalás kedden újabb tanúk meghallgatásával folytatódik. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zsarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.