Tekintse meg a Hír TV összeállítását!
A gyerekek az úttest mellett húzódó töltésfalon szánkóztak, mielőtt elütötték őket. Az autó több méteren keresztül tolta szánkójukat az úton. A nyolcéves Emília és a hétéves Ádám életveszélyes sérüléseket szenvedett. Közúton szállították őket a fővárosba, mert a mentőhelikopter sötétedés után nem kaphat felszállási engedélyt. Egyiküket a Heim Pál Gyermekkórházban, másikukat a János Kórházban ápolják, állapotukról – szüleik kérésére – egyik intézmény sem adott felvilágosítást.
A terepjárót egy 43 éves nő vezette, aki társaival együtt a környéken terepralizott. A baleset hírére összeszaladtak a hozzátartozók. A rendőrség szerint lincshangulat alakult ki, az ötvenfős tömegből többen egy vétlen autóson álltak bosszút.
A megtámadott férfi a Hír TV-nek elmondta, hogy a helyiek közül valaki meg is ütötte. Az autós hozzátette, hogy nem érti, miért terelődött rá a gyanú, hiszen elmondása szerint a helyiek látták, hogy másik irányból jött, „és a vétkes autó is ott állt az út szélén”.
A rendőrség garázdaság gyanújával hallgatta ki a kislány 52 éves nagyapját, társait még nem azonosították. A hatóság vizsgálja a megsérült gyermekek hozzátartozóinak büntetőjogi felelősségét is. A helyiek tagadják, hogy lincshangulat alakult ki a baleset után. Többségük azt is vitatja, hogy a terepjárót a 43 éves nő vezette, szerintük ő csak magára vállalta az esetet.
(HírTV)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!