Gyurcsány ismét a köztársaságot és a szabadságot féltette

Avar István színművész, Gyémánt László festőművész és Seregi László koreográfus vehette át a Táncsics Alapítvány életműdíjait vasárnap Budapesten. A kitüntetéseket Gyurcsány Ferenc, az alapítvány kuratóriumának elnöke, volt miniszterelnök adta át a Magyar Nemzeti Galériában.

MNO
2010. 12. 05. 18:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány köszöntő beszédében az önkifejezés, a szabad véleménynyilvánítás szabadságáról szólva kijelentette: „ma olyan hatalmasok uralkodnak az országban, akik nem a népüknek kívánnak több szabadságot adni, hanem önmaguknak. Az a hatalom, amelyik önmagának kíván több szabadságot adni (…) az nem demokráciát akar, hanem alávetést” – mondta a volt szocialista kormányfő, akinek köszöntője alatt a kivetítőkön egy leragasztott szájú férfi arca volt látható. Gyurcsány szerint „a szabadság megvonásával a jobboldal mai kormánya rátámadt a köztársaságra”.

Gyurcsány közölte: beszédével tudatosítani szeretné, mindenkinek dolga van ebben az országban azért, hogy „a basáskodók hatalma előbb érjen véget, mint ők azt gondolják”. A basáskodók hatalma nem először fél a köztársaságtól, félt 1919-ben és 1946-ban – jegyezte meg. Hangsúlyozta: meg kell mutatni, „a magyar polgárok összességében erősebbek, mint a szabad polgári Magyarországtól félő elfajzott jobboldal”.

Szinetár Miklós rendező Avar Istvánt méltató beszédében azt mondta, a színművész egy hőstelen korban tudott hős és példakép lenni. A nagy művész mindig emberséget sugárzott – jegyezte meg. Bereczky Loránd művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria címzetes főigazgatója Gyémánt Lászlóról azt mondta: a kísérletező művész a XX. és a XXI. századi magyar képzőművészet egyik jelentős és nagyon jellegzetes mestere. Tevékenységét a szakmai tudás és a tisztesség jellemzi – tette hozzá. Horváth Ádám rendező Seregi Lászlót méltatta, művészete – mint mondta – egyedülálló mind a magyar, mind a külföldi színpadokon.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.